November végén Parkinson-kórban meghalt Bob Seidemann, aki nem szerette a zenét. Nem is kellett neki, fotós volt, de a hatvanas években ha egy fotós szerette a zenét, vagy legalább a zenészeket, sokra vihette. Illetve akkor is, ha nem szerette a zenét, csak ismerte a zenészeket. Nem bonyolítom tovább, Bob Seidemann ismerte Eric Claptont, ezért 1969-ben az akkor alapított Blind Faith első (utóbb kiderült: egyetlen) stúdiólemezének a borítójára neki kellett fényképezni valamit. Ezt fényképezte. A kép ennél tovább tart lefelé, de változtak az idők - ma ez üldözendő cselekménynek számítana. A vöröses hajú lány ugyanis 11 éves. Mariora Goschennek hívják, és eredetileg nem ő volt a fotós választottja, hanem a nővére, Sula. Ő is bűncselekménynek számítana egy félmeztelen képen, mert 13 éves volt, de nem ezért nem került a lemezborítóra, hanem mert éppen sakkozott Eric Idle-lel a Monty Pythonból, és nem akarta félbeszakítani a játszmát. De ott a húgom, hasonlít rám.
Így pucérult Mariora a lemezborítóra, csak Európában, az amerikai változatra már a zenekar képe került. Boldog voltál, Mariora? Nem, dehogy, úgy néztem ki, mint egy főtt rák.
Más világ volt. Az ártatlanságot még lehetett meztelen gyerekekkel ábrázolni, a zenekar meg tisztelte annyira a fotós munkáját, hogy nem íratták rá a képre nagy, sárga betűkkel a nevüket. A történet szereplői szerencsére ma is élnek - leszámítva a fotós Seidemannt. A két Eric is aktív, sőt Mariora Goschen is. Akupunktúrával és gyógytornával foglalkozik, hatvanéves lesz jövőre. Ő az.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.