Berek Kati hangja

Berek Kati hangja

Valószínűleg a legtöbbünknek ez jut az eszébe, ha Berek Katira gondol: Sarolt. István anyja a rock operában, ahogy belekezd: édes fiam, rejtsd jobban el nyugtalan érzéseid. Szinte próza, szinte mondja, mély hangon, mint afféle fejedelmi anyós. Mint Agrippina vagy Zsófia főhercegnő, aki uralkodót…

Hamis a Mischa

Hamis a Mischa

Kicsit hamis csak, és időnként, pillanatokra, szóval ne higgyen senki sem a címnek. Annyira hamis, amennyire szabad, ha az ember úgy csellózik, mint valami megszállott. Mintha negyed óra múlva már a vonóval ketté is fűrészelné a gordonkát.  A látvány sem a megszokott, frakk helyett bő szárú, fekete…

Kari korok

Kari korok

Persze, hogy intézmények esetében nem annyira fontos a kor, de ha már épp így jött ki, örüljünk neki. Idén 175 éves két nagy szimfonikus zenekar, a Bécsi Filharmonikusok és a New York Philharmonic. Meg is ünneplik magukat, New York Pestre is eljön az ügy érdekében tavasszal. Amúgy is van néhány…

Ticciati meg Vlatkovic

Ticciati meg Vlatkovic

Ha Brucknert hallgatok, akkor értem meg, hogy mennyire szeretem Mahlert. Az a baj a mondással, hogy nem csak szellemes, de igaz is, tényleg így viszonyulunk a szimfóniákhoz. Mahlert értjük, érteni véljük, szeretjük, ráismerünk a századra és a mi századunkra. Neurózis, katonazene, komplexusok.…

Vonatszámlálás

Vonatszámlálás

Már csak néhányat kell aludni, hogy végre kiderüljön... Nem csak az derül majd ki, hogy miért Trainspotting a film címe. Bár az is, jobb későn, mint soha. Egyébként trainspottinggal Dvorák is foglalkozott Amerikában, kijárt a vasútállomásra, és fölírogatta a vonatok számát, csak ő tudná megmondani,…

Callas bugyija

Callas bugyija

Február elején nyílt meg Milánóban, a Via Durinin egy Callas-kiállítás: Private Callas címmel. Callas-kiállítás? Kiállítják a hangját? Az ember, már ha azt gondolja magáról, hogy rendes, keményvonalas operabarát, azonnal tiltakozik. Ne hagyjátok. Ne hagyjátok félrevezetni magatokat. Maria Callas nem…

Meghalt Burger Barna

Meghalt Burger Barna

Az a baj, hogy nem emlékszem, honnét ismertük egymást. De ismertük, felszínesen, köszöngettünk, valamiért folyton a Petőfi Sándor utcában futottunk össze. Megkérdeztem, épp mit csinál, ő meg elmesélte. Egyszer mondta, hogy egy politikust fotóz, mert amikor először látta, úgy érezte, hogy meghatározó…

Édes Elma, drága Mária

Édes Elma, drága Mária

Fenomenális Sulyok Mária a Macskajátékban, újranézhető volt a tévében az 1977-es, százötvenedik előadás, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy legalább egyszer fordítva is megpróbálhatták volna. Ahogy nem ennyire régen, de azért jó régen az örök musical-Jean Valjean, korábban örök Júdás Colm…

Zajbravúr

Zajbravúr

Üti, vágja, fölaprítja, gyújtóst csinál belőle, tűzre veti, és mi melegszünk. Végül is elég meggyőző Rachmaninov-felfogás ez is, és szép sikert ért el vele Boris Berezovsky. Néha szeretem azt hinni, hogy ennél azért több van ebben a zenében, és lehet, hogy oda lépünk vissza, ahonnét igyekeztünk…

Arany mackó

Arany mackó

Így kell lennie. A siker közös, a kudarc marad az alkotónál. Enyedi filmje, aztán hirtelen a magyar film sikere és elismerése. Ehhez jön a kritikus, vagy mifene, akinek jelen esetben a siker a kudarc. Legegyszerűbb volna azt mondani, hogy ő már akkor tudta, a sajtóvetítésen, hogy ez nagyon be fog…

süti beállítások módosítása