Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek. Ezt nézem most, amíg lehet, a zöld leveleket a fákon, zöld szárnyacskák még, minden nap nagyobbak, már alig látni a lepkeségüket. Tudom, hogy nem a világot fedezte föl, biztos másnak is eszébe jutott, annyira biztos, hogy van egy haiku is ezzel a képpel. Most leginkább mégis azt nem értem, miért nem vettem negyven éven át az észre: hiszen ezt saját születésnapjára vagy legalábbis saját születésnapjáról írta. Pedig, ugye, benne van, hogy a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra. Az a bajszos, hosszú fejű gyerek is, a sínek mentén.
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
Ha már itt nem sikerült, legalább boldog túlvilágot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.