Öregszünk

Öregszünk

Nem misztifikálok, és nem is tulajdonítok a dolognak valami különös jelentőséget, de tényleg így történt: Zeffirelli századik születésnapján találtam egy sárga színű BASF kazettát. Nem lehetett elolvasni, mi van rajta, betettem a szerkezetbe, és süvített rajta a szél, talán holló is károgott, aztán…

Rómeó a korral jár

Rómeó a korral jár

Ennek is el kellett jönnie: Rómeó és Júlia perel. Állítólag 500 millió dollárra perlik a stúdiót, ennyit érnek a lelki fájdalmaik, amelyet elszenvedtek a híres Zeffirelli-film forgatásán, miközben a pacsirtán vagy fülemülén vitatkoztak pucéron. Nem tudom, hogy igazuk van-e vagy sem, mindketten 18 év…

Körző, vonalzó

Körző, vonalzó

Zeffirelli Otello-filmjében a Credót, vagy legalábbis annak végét Jago egy nagy kútba énekli bele, ami már önmagában is szép teljesítmény tőle, hiszen az Otello Cipruson játszódik, a kút viszont Orvietóban van, Szent Patrik kútja. 1527 után kezdték el építeni, a Sacco di Roma után a hálás pápa ezt…

Sztárfotó

Sztárfotó

Pihent agyú ötletnek látszik Zeffirelli-kiállításra menni Firenzében, mintha az ember már tényleg mindent látott volna, amit a város kínál, pedig dehogy. Meg mit is lehet kiállítani egy rendezőből, a munkáit nem nagyon, vagy akkor filmek és operaközvetítések mennek szobáról szobára? Rendben,…

Szent András a völgyben

Szent András a völgyben

Zeffirelli-hét van a Metropolitanben, talán nem is az első a járvány kitörése és a színház bezárása óta. A honlapon egész héten Zeffirelli-rendezéseket lehet látni, ma Falstaffot, csütörtökön a Toscát. Igazából erről akartam beszélni, mert Zeffirelli eredeti helyszínes változatot rendezett és…

Zeffirelli sírja

Zeffirelli sírja

Némileg számomra is meglepő, de tudom, hol van eltemetve Franco Zeffirelli. Nem csak a várost tudom, de magát a temetőt is láttam, sőt a kriptát is. Ártalmatlan körülmények között, firenzei reggeli futás, na jó, kocogás alkalmával jutottam föl a San Miniato templomhoz. Annak a lábánál van a Porte…

Nap, hold stb.

Nap, hold stb.

Ma van Szent Ferenc halálának napja, 1226 az évszám, és az ember kénytelen azon gondolkodni, mit is köszönhet (ha egyáltalán köszönhet) a szent Franco Zeffirellinek. Az egyik legnépszerűbb szentről van szó, és a jelenlegi pápa névadójáról, persze, hogy hihetetlen, hogy 800 év távolságból is így tud…

Zeffirelli búcsúzóban

Zeffirelli búcsúzóban

Kilencvennégy éves, kerekesszékkel közlekedik, de leginkább nem közlekedik, Rómában él, és nem tudott elmenni a róla elnevezett, a rajzait és az általa tervezett jelmezeket kiállító múzeum megnyitójára, Firenzébe. Ott született, és nyilván ott is fogják eltemetni, a San Miniato közelében lévő kis…

süti beállítások módosítása