Van még benne

Van még benne

Megnéztem másodszor is, és van még benne, van még minimum egy megnézés az Asteroid Cityben, mert szép is, és azt sem állítom, hogy értem minden mozzanatát, de közben azon is gondolkodtam, hogy miért jutott mindkétszer az eszembe Pintér Béla neve. Talán Jeff Goldblum miatt, akinek hozzávetőlegesen…

Az évek jönnek-mennek

Az évek jönnek-mennek

Ma öt éve, hogy meghalt Kocsis Zoltán. Persze, pontosan emlékszem arra a bénult bambaságra, amit éreztem, hogy most mi lesz. Mi lesz az életművével, mi lesz a zenekarral, hogy fakul majd el az emléke, jönnek majd újak, de akárki megszülethet már, csak ő nem. Ugyanaz a bénultság, amit rajta láttam,…

Ki nyer holnap?

Ki nyer holnap?

Bemondják, hogy Nagy Ervin hangszalagjai rettenetes állapotban vannak, és még nem tudni, hogy ez már az előadás része, vagy tényleg, mindenesetre van, aki nevet ezen is egy kicsit. Aztán fél perc múlva kiderül, hogy ezen pont nincs mit nevetni, tényleg rekedt a színész, és ez nem csak olyan átlag…

Örökös bajnok

Örökös bajnok

Újranéztem A bajnokot, hogy vajon él-e még, hogy kibírja-e az aktualitás hiányát, hogy már nem kell "érteni", csak szeretni. Kibírja, persze, hogy kibírja, és annyira bírom azt a finom taslit, amit az értő közönség kap Pintér Bélától, amikor a bajnoknő énekli, hogy a vőlegénye is takarító állatot…

süti beállítások módosítása