Vörös és fekete

Vörös és fekete

Ha valakinek esetleg nem tetszik Szabóki Tünde hangja - rendben van. Talán ez a hazai pálya hátránya, csillagok között el lehet veszni. Izé. Amikor a második felvonásban Erzsébet bedobja magát Tannhauser érdekében, valahogy nekem sehogysem az jut az eszembe, ami a színpadiaknak: egy angyal szólt. De…

Bőbeszédű szerelmesek

Bőbeszédű szerelmesek

Érezhetően javult a Trisztán és Izolda a második előadásra a Müpában, és azért maradt benne így is annyi szenvedés, mármint szenvednivaló, hogy a közönség jó érzéssel álljon föl a felvonások végén: megcsináltuk. Lenyomtuk, kibírtuk, átéltük, túléltük, ledarálódtunk, szerelmileg meghaltunk és mégis…

És akkor jöttek az énekesek

És akkor jöttek az énekesek

Ha nincs semmilyen fordulat, akkor sem lett volna tanulság nélküli az Erkel Színházban tartott Ring-gála. Például, hogy milyen jó ötletnek tűnt, de a közönség mintha mégsem kért volna belőle. Elmaradt idén Az istenek alkonya bemutatója az Operában, mivel azt felújítják, pont nem játsszák a Müpában a…

A Wagner-paradoxon

A Wagner-paradoxon

Tudom, a határozott névelő nem épp pontos vagy helyénvaló, nincs "a" paradoxon, csak paradoxon-sorozat, -halmaz, -hegyek. Talán éppen ez vitte előre Wagner alkotói tevékenységét, hogy semmi nem állt össze, amit mondott, amit csinált, amit írt, komponált, mind mintha valami másik emberből, az…