Sziciliában már nem találkozik az ember lépten-nyomon magyarokkal (ezt a titkos honfigyűlölőknek mondom, akik hirtelen elhallgatnak, ha magyar szót hallanak, nehogy kiderüljön, hogy "szintén magyarnak tetszik lenni"). Leszámítva, természetesen Taorminát, ahol hirtelen megszaporodnak a magyarok itt is, ott is magyarul lelkesednek a görög színház romjainál. Nem mondom, hogy ez valami pontos kimutatás, de úgy körülbelül 80 %-ra tippelném a magyarok arányát, már azokét, akik Csontváry miatt jöttek. Nyilván hiába keresik a sárga eget és a lila-fehér Etnát, ha viszont betérnek valami nívósabb fotóboltba, megtalálhatják azt a képet, amit ő is használt. Mert hogy nem állt oda a kövek peremére a hatalmas vásznakkal a szélbe, az szinte biztos. Lefújta volna a zefír. De mi tőle tudjuk, hogy ez egyáltalán van, hogy ezt látni kell, már ha van rá lehetőség. Aztán, persze, azt nem látjuk, amit ő, de ez nem panasz, mert azt megnézhetjük otthon. Mázlista nemzet vagyunk, két Taorminánk van. De egy biztos, és az is szerencse.