Minden vizeknek gondja

Minden vizeknek gondja

Párizsban, a Saint Sulpice mellett egy kis utcában a falra föl van írva, szépen formált betűkkel Rimbaud verse, A részeg hajó. Egy holland ötlete volt, 2012-ben, hogy emlékezzenek meg a versről, valószínűleg itt olvasta föl először a költő a barátainak egy kocsmában. Szépen halad a szöveg, fentről…

Festett szemek

Festett szemek

  A Musée d'Orsay azon múzeumok közé tartozik, ahol teljesen fölösleges időszaki kiállításokat tartani, már ha a múzeumok rendeltetését abban látjuk, hogy minél több embert csábítsanak be magukhoz. Be vannak csábulva, ha épp nincs száz méteres sor, akkor is érzi az ember, hogy ez csak véletlen,…

Aidától Szuezig

Aidától Szuezig

Bevallom, még az intézményről sem hallottam eddig, Az Arab Világ Intézete, pedig hatalmas és szép épület Párizsban, fém borítással, és az ablakok közepe, mint a fényképezőgép lencséjén a zár, összébb húzható, hogy mérséklődjön odabent a fény. Kilenc emelet, a tetejéről kilátás a városra, az első…

Kihelyezett irodalom

Kihelyezett irodalom

Mondanám szívesen, hogy tegnap beszökött az ősz, és mekkora csoda, hogy a magyar irodalomnak ezekre a helyzetekre is vannak verssorai, de igazából nem az ősz szökött be, csak a nyár fészkelődött egyet, hogy kényelmesebben üljön a trónusán. Szóval csak az eső szökött be, három alapos zápor, emiatt…

A művészet demokratikus volta

A művészet demokratikus volta

Dolgozik az emberben az önfontosságnak az a kellemes érzése, hogy a világ érte van. A világ, és minden szépsége. Neki építették, neki faragták, neki festették. Persze, ehhez létre kellett hozni mindenféle intézményeket, de ezek az intézmények is mind neki dolgoznak, hogy ő lássa, értse, hatással…

Clemenceau kertje

Clemenceau kertje

Az is egy jó kis sznobéria lehet Párizsban, hogy ki megy eldugottabb múzeumba. Mintha már minden meglett volna, szó sem lehet Louvre-ról (olyan sok a turista!), meg Musée d'Orsay-ról (nem bírom ezt a pamacsolást!). Megvolt már Cluny meg Rodin, megvolt Delacroix háza is, és akkor, nyúl a cilinderből,…

Hang és lélek

Hang és lélek

Tegnap volt Giuseppe di Stefano születésnapja, még nem a századik, csak a kilencvenhetedik. Tenoristához nem illő módon hosszú életet élt, és talán ma is élne, ha kenyai házába nem törnek be, és a banditák nem ütik meg úgy, hogy kómába esik, és teljesen föl sem épül belőle. Élete utolsó éveit…

Eszelő

Eszelő

A szomszéd szobából szűrődött be valami iszony, ami némileg emlékeztetett Sarastro áriájára, és amire mégis azt mondja az ember, hogy ez igen. Ennyi hanggal, ilyen adottságokkal nekiállni, megpróbálni, közönség elé menni - ahhoz azért kell bátorság.  Aztán kiderült, hogy ez komoly dolog, Cser…

Fogáldozat

Fogáldozat

Ed Helms. Nem tudom, névről mennyire ismerős, arcról, persze, mindenkinek, aki az elmúlt öt évben moziba ment. Az a fazon a Másnaposokból, akinek az arcára tetováltak, vagy akinek kihúzták a fogát. Az átlagosság és feltűnőtlenség mintaképe. Az ember elmereng, hogy vajon miért is akart Ed Helms…

El acaballadero

El acaballadero

A ménes. El ménese, mármint El Kazovszkij lovai. Az ember néha a hülyeségekre gondol, miközben ezeket a komor műalkotásokat nézi, nagy sötétségeket, a fekete kutyákat, szárnyas farkasokat, hullámpapírból készült balerinákat. Eszembe jut Rényi András, aki azt mondta még a Nemzeti Galériában, hogy…