Az Aida-hadművelet

Az Aida-hadművelet

Nem tudom, milyen volt, mert már eleve igyekszem nem odanézni, tériszonyból fakadóan, az idei légiparádé. Pontosan soha nem is értem, miért van rá szükség, úgysem dőlünk be saját magunknak, körülbelül tudjuk, hogy milyen is lehet a honvédség harci szelleme, és ne is akarjon hősködni senki, ha nem…

Uri muri

Uri muri

Évtizedekkel ezelőtt a Batthyány téren nyílt meg a menő nyilvános vécé, elmetróztunk oda,hogy méltó körülmények között vizeljünk. Voltak zöld növények, erotikus poszter a falon (ha jól emlékszem, Bíró Ica), légfrissítő. Akkoriban még nem azt mondtuk, hogy európai, hanem azt, hogy nyugati. Nem…

Kéne, kéne

Kéne, kéne

Lezárták a Lánchidat, ettől az ember kellően nosztalgikus hangulatba kerül még a kerékpáron is, végre úgy láthatja ezt a részt, ahogy a tervezők elképzelték, akkora forgalommal és onnét, a híd közepéről. Milyen kis nyomott az Alagút keleti bejárata, de ez a nyomottság is mennyire felemelő. Biztos,…

A vécé közelében

A vécé közelében

Tanár akarsz lenni? Karikatúra a vécé falán? - hüledezett édesapám, amikor a pályaválasztás idején összecsaptak érvek és jövőképek. Bölcsészettudomány kontra jogtudomány. Pontosabban össze nem csaptak, mert nekem sem érvem, sem jövőképem nem volt, nyilván nem válaszolhattam, hogy igen, karikatúra…

Nyári gyász

Nyári gyász

Tudom, hogy senki nem programozza a halálát, főképp nem ilyen megfontolásokból, de most Aretha Franklin halála körül megint kénytelen az ember rájönni, hogy vannak jól időzített távozások. Persze, a soul királynője, amit most el is mondanak minden megemlékezésben, de nálunk a soulnak nincs…

Kerényi Imre

Kerényi Imre

Nem hagy nyugodni, nem mintha olyan nagyon erős nézői-rendezői viszony lett volna köztünk, még a főműveit sem mind láttam. Nyilván ez is benne van, vagy inkább az, hogy bizonyos főműveit más sem látta, nem készültek el, ő maga mással volt elfoglalva. Jelen pillanatban teljesen mindegy, mi volt vagy…

Mengele

Mengele

Elolvastam a nemrég megjelent Mengele-könyvet, (Olivier Guez: Josef Mengele eltűnése), de végig azt éreztem, hogy valami nem jó benne. Talán nem így kell utálni (gyűlölni, megvetni) Mengelét, az nem elég vagy nem pontos, hogy egy szánalmas és gyáva figurát látunk, akit cserben hagy nemzőképessége,…

Marilyn szoknyája

Marilyn szoknyája

Nem tudom, mennyire tiszteletlenség vagy kegyeletsértés, hogy bejárja a világot egy végül kimaradt jelenet a Kallódó emberekből. Egyelőre csak a hírről van szó, hogy megvan a snitt, amikor Marilyn Monroe pucéron fekszik az ágyban, és lerántják róla a takarót. Marilyn most kilencvenkét éves volna,…

Kadosa és ál-Kadosa

Kadosa és ál-Kadosa

Volt az a régi reklám, mint ahogy az úgynevezett jó reklámokkal megesik, az emberek beszéltek róla, ma is emlékeznek rá, csak épp az esett ki, hogy mit is hirdettek. De tényleg jópofa dolog volt, gyerekek énekelték a Nyár-kánont kórusban, aztán szólóban is egy kislány, közben  készült a kisfiú is, a…

A víz hatalom

A víz hatalom

Abban is lehet valami kéjes érzés, ha valamit megtehet az ember, de nem teszi meg. Csak úgy nem teszi, tisztességből. és ezt most nem valami politikai izéként mondom, hanem mert minden hátvégén várom a botrány kitörését a Lukács uszodában, de nem tör ki. Talán szólni nem mer senki, mert akkor nem…

süti beállítások módosítása