Ma este elesek, gondolom, a Siegfriedre el szoktam hullani, végül is kiálltam hét vagy nyolc óra wagneri pergőtüzet, előbb vagy utóbb ki kell tűzni a fehér zászlót, és holttestemen át fúvó paripák száguldoznak majd zeneszóra. De tegnap még eszemnél voltam, és tisztán emlékszem, hogy milyen nevetségesnek és szörnyűségesnek éreztem a Walsung-vér áradását, hogy vannak vagy tízen a színpadon, és szinte mindenki mindenkinek a testvére. Aki nem az, az az apjuk, vagy a még meg sem született unokatesójuk, aki majd ma este nőül veszi a nénikéjét. És a recsegő trombiták hangjára Karinthyék jutottak eszembe, hogy az én gyerekem meg a maga gyereke veri a mi gyerekünket. Az én gyerekem meg az én gyerekem épp szerelembe vegyül. A feleségem őnagysága ezt ellenzi.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.