A végzet az végzet

A végzet az végzet

Nem jutunk közelebb Maria Callashoz a moziban látható Callas-film (Maria by Callas) után, de talán ez nem baj. Callasban épp a távolság a jó, hogy ő nem halandó, hanem díva, vagy fél-díva, hiszen mégis meghalt. Mindenesetre összeszedtek minden lehetséges interjút, levelet, némafilmet, amelyen…

Menő Jenő

Menő Jenő

A Gramophone című szaklap januári számában Patrick Rucker átveszi, hogy milyen felvételek születtek Beethoven Waldstein szonátájából. Nem az összes lemezt hallgatta végig hiszen 170 fölött van a szám, és fel is hívja a figyelmet, hogy alapemberek maradtak ki a... hát ez nem teljesen világos. Már…

Funky hegedű

Funky hegedű

Tegnap volt Deseő Csaba nyolcvan éves, szeretettel gratulálok. Köztudott róla a zenei kettős élet, az ÁHZ múlt, brácsás volt a zenekarban, miközben élte a jazzéletét is. Meg élte ezt is, a Funky hegedűt.  Akkor, azon melegében nem láttam az Egymillió fontos hangjegynek azt az adását, de a bátyám…

Buktavágás

Buktavágás

A képen látható tárgy nem egy katana, vagy valami, talán inkább szerves anyagból készült keleti harci eszköz közelről, hanem Bukta Imre egyik művének részlete. A mű maga különböző mezőgazdasági eszközöket használ, csillogó fémet, piros vasvillát, és hozzá tartozik ez a hosszában kettévágott…

Edita

Edita

Na, hát ez az, amit el sem hisz az ember. Pedig nézi, hallja, sőt. Nézte, hallotta négy nappal korábban. Edita Gruberovát a Lammermoori Luciában, hetvenhárom évesen. De nem ez az, ami nincs, kor és szerep, bár ez is annyira ritka, hogy másik példát nem tudok rá mondani. Erre a színvonalra meg…

f-moll bombázás

f-moll bombázás

Figyeljetek csak! Billy Pilgrim kiesett az időből.  Így kezdődik Vonnegut regénye, Az ötös számú vágóhíd. Úgy végződik, hogy Csip-csirip, de erre maga Vonnegut is fölhívja a figyelmet a regény közepén, oda is lapoztam rögtön, és tényleg. Aztán elolvastam eredetiben is, Poo-tee-weet - ezt kérdezi…

Kovács Dénes

Kovács Dénes

Ma van tizennégy éve, hogy meghalt Kovács Dénes. Nem valami kerek évforduló, mondhatni, kifejezetten szögletes a két szám, cserébe a pálya sem volt egyenes, a zsöllyéből nézve nem is tudta az ember, hogy miért történt úgy, ahogy történt. Sokunknak ő volt sokáig a hegedűs, nem hogy a legjobb hazai,…

Vitaminhiány

Vitaminhiány

Helyes, villanyszerelőnek és gázóra leolvasónak öltözött emberek adták át a Müpában az idei Jazz Showcase díjait, ünnepelni és ünnepeltetni nem tudunk továbbra sem, de aztán a Karosi Júlia Quartet játszott Ben Monderrel kiegészülve, és nyilván ez volt a fontosabb az estén.  Vagy nem is tudom.…

Ha mérni lehetne

Ha mérni lehetne

Míg mi itthon gruberovázunk, búcsúzkodunk, a világ másik felén egy tenornak örülnek. Javier Camarena a Metropolitanben énekel egy másik nagy Donizetti-szerepet, Az ezred lányából Toniót. Igen, azt a szerepet, amit a pék fia is, Luciano Pavarotti, az áriát a kilenc magas C-vel. Nem képtelenség,…

Arthurius Görgey

Arthurius Görgey

Nincs nagy okosság a Nemzeti Múzeum Görgei-kiállításán, én legalábbis azt érzem, hogy a bicentenárium ürügyén egy régen megnyert ügyet akarnak nem is újratárgyalni csak újranyerni. Görgei nem volt áruló, ezt azért ma mindenki tudja, és csak azt nem érti, hogyan is remélhették, hogy ki lehet csúszni…

süti beállítások módosítása