Budapestet elfoglalták az oroszok

Budapestet elfoglalták az oroszok

Kísért (ez így kissé erős, de tetszetős) egy zenemű, sokszor hallgatom mostanában Mozart g-moll zongoranégyesét. Már csak azért is érdekes, mert látja az ember, hogy egy-egy létre nem jött műfaj még Mozartot is zavarba hozhatja, mi legyen, milyen legyen. A végén olyan lett, mint egy zongoraverseny,…

A kreatív béka

A kreatív béka

Nemrég fejeztem be Szurovecz Kitti regényét, A kisemmizett angyal a címe, és el lehet olvasni, sőt, néha kifejezetten tempósan lehet vele haladni. A szerzőről azt írja a könyv belső füle, hogy kreatív írást tanít, ami számomra leginkább azért meglepő, mert olyan mondatok azért benne maradtak a…

Könyvszicília

Könyvszicília

Lawrence Durrell könyvét olvasom, elég érdekes, hogy mi történt vele egy szicíliai társasúton a hetvenes években. Azt hiszem, ez a műfaj ma halott, aki menni akar, az megy, és megírja magának vagy a többieknek facebookon a tapasztalatait, bár minden változhat. Szép könyv a Szicíliai körhinta, és jó…

Gyászhamisítók

Gyászhamisítók

Gyászjelentést hozott a posta, ami, mondani sem kell, elég baj, így aztán kicsit zavarban is vagyok attól, amit mondani akarok. Nem az érzéketlenség mondatja, ha úgy tűnik, akkor sem. Szóval gyászjelentés, a jobb fölső sarkában, szokás szerint, idézet: "Küzdöttél, de már nem lehet/ Csend ölel át és…

Piramis a város közepén

Piramis a város közepén

102 éves korában elhunyt egy kínai (kínai származású) építész, I.M.Pei, akinek Amerika sok szép beton- és üvegépületet köszön, köztük van egy jó nagy botrány, a bostoni John Hancock Tower, amelyről építés közben elkezdtek kipotyogni az óriási üvegtáblák. Szerencsére nem találtak el vele senkit, de…

Roberta előkerül

Roberta előkerül

Vasárnap láttam a londoni A végzet hatalma előadást a Puskin moziban, nagyon szép, nagyon jó, de tényleg, és elképesztő sztárparádé. Nemcsak Netrebko és Kaufmann, de két ilyen kaliberű basszust sem látni egy színpadon (ha nem is egy jelenetben), mint Robert Lloyd és Ferruccio Furlanetto.…

Doris Day

Doris Day

Igazságot Miss Kappelhoffnak! Mármint Doris Daynek, aki ezt a hosszú nevet cserélte le a hárombetűsre. De tényleg: csak azért, mert olyan sokáig élt, az első reakciók a halálhírére, hogy, jaj, nem is tudtam, hogy még... A második reakciók, életkortól függően, hogy az apukámnak vagy a nagypapámnak…

Művészet és alkohol

Művészet és alkohol

Elhunyt Michel Roux, akinek a főműve, bár ezt így leírni elég különös, az Absolut vodka volt. Nem maga az ital, azt ő, illetve a cég, amelyet igazgatott, csak forgalmazta Amerikában, hanem a vodkaivás divatja. Mert, ugye, a vodkában, amennyire én tudom, olyan nagy csoda nincs, többé-kevésbé íztelen…

süti beállítások módosítása