Perlman a háztetőn

Perlman a háztetőn

A nyolcvanas évek végén gondoltam arra, hogy valami értelme mégis lehet a politikának. Nem a rendszerváltás mámora, vagy valami hasonló miatt, hanem mert megkezdődtek a tárgyalások a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről, és rögtön eljött Pestre az Izraeli Filharmonikus Zenekar. A…

Közeleg a Settembrini

Közeleg a Settembrini

Az eheti Ésben Bacsó Béla ír A varázshegyről, és eszembe jutott valami, ami már régóta foglalkoztat. Settembrini úr. Nem az, hogy ha nem is létező személy, de létező név, Luigi Settembrini függetlenségpárti olasz irodalmár volt, még halálra is ítélték 1849-ben, de szerencsére nem hajtották végre az…

Állattani közlemények

Állattani közlemények

A képen Bánkúti András bolhája, mármint a Bolha nevű macskája, aki a nevét onnét kapta, hogy megtalálása idején valóban tele volt a nevét adó vérszívóval. Helyes jószág. Jó játék, ami a Capa központ kávézójában látható, kilenc kiállító próbálja meg bemutatni a macska kilenc életét, kilenc…

Domján Edit az égre néz

Domján Edit az égre néz

  Még kísérletet sem tudok tenni arra, hogy fölidézzem Domján Editet. Meg talán nem is kell. Amikor meghalt, a szüleimnek kellett elmagyarázni, hogy mi történt, de megérteni nyolcévesen, karácsonykor, hogy valaki az öregedés ellenszereként öli meg magát… Azt hittem, az a baj az öregedéssel, hogy…

Ez is egy szakma

Ez is egy szakma

  Nem tudom, mire is számítottam pontosan. Talán olyasmire, ami a régi Világjárók sorozat néhány kötete volt, amikor sportriporterek, különböző okoknál fogva sokfelé utazó emberek elmesélik, hogy mik vannak a világban, templomok és jégkunyhók, emberek és állatok. De hát ez pontosan az is. Elmentem…

Nem üt, nem rúg

Nem üt, nem rúg

Az gyakori, hogy valaki a saját, számára érdektelenül hangzó neve helyett valami mást vesz föl. Mondjuk ilyen Jean-Claude Van Damme, aki eredetileg Varenberg volt, számomra az is elég érdekes, de ő tudja. Van azonban olyan is, mint José van Dam, aki eredetileg szintén Van Damme volt, sőt, báró Van…

Sunt animae rerum

Sunt animae rerum

Nem kellett hozzá filmes rókának lenni, hogy az ember tudja előre: a Made in Italy rossz film lesz. Mi más lehetne, két megkeseredett angol leutazik Toszkánába, hogy rendbe hozzon és eladjon egy házat. A két megkeseredett egyben apa és fia, és el is vannak idegenedve. Meglepetés nincs. Legfeljebb…

A kor hangja

A kor hangja

Nem akarom magam mindenféle összeesküvés elméletbe keverni, de az tény, hogy miután a bátyámmal Skype-on Art Garfunkelről beszélgettünk, hogy vajon alávetette-e magát valami hajbeültetésnek, megjelent róla egy viszonylag új videó a személyre szabott válogatásban, amely egyértelműen bizonyította,…

Mozart öregkora

Mozart öregkora

Volt nekem egy nénim, kedves, idős ismerősöm a Szemlőhegy utcában, csak akkor még néniztem a kedves, idős ismerősöket, akihez néha fölmentem beszélgetni és „grámofonozni”. Ő kérdezte, hogy hallottam, miket mondott ez a Glenn Gould. Valamennyire hallottam, de azt nem, amire ő gondolt, hogy Mozart nem…

süti beállítások módosítása