Mindenki sziget

Mindenki sziget

Az elmúlt hét nem különösebben eredeti tanulsága az volt számomra, hogy szabályozottabbá vált az életünk. Nemcsak arra vannak szabályok, hogy ki fényképezhet le kit (amit, természetesen, millióan és milliószor megszegnek), de szinte mindenre. Ha meg valamire nincs szabály, akkor rögtön van…

A Mikulás szíve

A Mikulás szíve

Olyan országban, ahol az átlagnál sokkal több jóképű férfi található… Jó, kénytelen vagyok megállni, a szépség természetesen meglehetősen puha fogalom, és nagyon is elképzelhető, hogy az emberi szépségről alkotott nézeteinket leginkább a Földközi-tenger környéki képzőművészek befolyásolták. Ők pedig…

A kék nép

A kék nép

Nem az Avatarról lesz szó, hanem arról, hogy néhány éve szavaztak az olaszok, nyilván nem kötelezően és nem általános érvénnyel, hogy melyik a rájuk leginkább jellemző olasz sláger. A távolból azt mondtam volna, hogy biztosan a Lasciatemi cantare nyer, nem bonyolult dallam, és a világképe is elég…

Falazás

Falazás

Ulickaját olvasok, elbeszéléseket, nem is kezdek el lelkesedni értük, mert olyan, mintha azt mondanám, hallottam mostanában egy jó festőről, úgy hívják, Rembrandt. De van a kötetben egy érdekes tollhiba, ha ezt mondják tollhibának, gondolom, csak a magyar változatban van így: az egyik szereplő a…

Képtelenség

Képtelenség

Az történt, hogy bámészkodtam a vízparton, és megláttam egy apát, amint lelkesen játszott a kislányával. Beültek a vízbe, élvezték, hogy felborította őket a hullám, nevettek, bájosak voltak. Zsebemben a fényképezőgép, nem álltam ellen, leguggoltam, elkattintottam. Nem kellett volna. A zord atya…

Azzurro

Azzurro

Olyan szerencsés voltam fiatalon, hogy édesapám gyakran járt külföldre, és mindig hozott ajándékot, így aztán sokszor észre se vettem, hogy nekem van az, amire mások vágynak. Piros címkés farmerdzsekim meg svájci bicskám. Még szerencsésebb voltam, amikor édes jó apám egy idő, és hosszas-hosszas…

Most mi a baj?

Most mi a baj?

Könnyen csúszik Zelei Bori első regénye, és van egy adag jó tulajdonsága. Témaérzékeny, vagy világérzékeny, vagy hogy is mondjam, szóval az azonos neműek szerelméről szól, anélkül, hogy nagy betűkkel kiírná magára: MOST AZ AZONOS NEMŰEK SZERELMÉRŐL SZÓLOK, ÉS NAGYON EMBERIEN. A szerelem, az…

Dante és a remény

Dante és a remény

Otthon ez nem tűnik föl, de Dante-év van, halálának hétszázadik évfordulója, és ebből, amennyire tudnak, ügyet csinálnak az olaszok. Az üdülőhelyen, ahol vagyok, például a kirakatokkal próbálkoznak, nem sok sikerrel, nincs különösebb értelme, két doboz spagetti mellé odatenni az Isteni színjátékot.…

Mi hal meg utoljára?

Mi hal meg utoljára?

Egy barátommal együtt gondolkodtunk, vagyis távgondolkodtunk a feladás szépségéről és csúfságáról. Az ember tudja, hogy nem illik föladni, hogy küzdeni kell, meg az ember célja a küzdés maga, meg minden hasonlót, de ha tényleg nincs semmi remény, akkor nem elegánsabb dolog ezt belátni? Vagy ez is a…

Lehár Leningrádban

Lehár Leningrádban

Közismert, hogy Bartók a Concerto negyedik tételében történetet mond el a zenével. Megszólal egy lágy dallam, és már épp kibontakozna, amikor félbeszakad minden, vadul, durván, szinte sikoltozva egy másik dallam jelenik meg. Mintha valaki szerenádot adna, de jönnek a katonák vagy csendőrök, vagy nem…

süti beállítások módosítása