Véletlenül egy olyan oszlophoz kötöttem a biciklimet, amelyen valaki hirdeti. Bakelit lemezeket venne, meg minden egyéb régi vágású hanghordozót, VHS-kazettát, normális kazettát, CD-t, most már ez is régi vágású lett. A papírlap fölé, figyelemfelhívónak egy vinil lemezt szerkesztettek, ezt egy vinilbarátnak még látni is fájdalmas, mert a formátum sok mindent kibír, de ezt nem. Mi lehet az, amiért ennyire nem kár?
Kár érte. Az Otto Klemperer vezényelte h-moll mise, igaz, csak a Hungaroton licenc, de akkor is. Mekkora kincs volt, mekkora kincs most is, és itt végezte, az oszlophoz erősítve. Jó, ne háborogjon a lélek, én se tegnap hallgattam utoljára az én példányomat, de hát a nyitókórus tényleg kicsit túlzás, tempóban, énekesek számában, egy egész lemezoldalnyi Kyrie. De aztán a Gloria, s minden szépen feloldódik, megkönnyül, a Laudate Janet Baker énekével, és hozzá a szólista, hogy is hívták, valami spanyol nevű hegedűművész, Villa, de nem Aston Villa, hazamegyek és megnézem. Meg is hallgatom.
Meg se kell nézni. Hazamegyek, felhajtom a számítógépet, és azt mondja, hogy meghalt Carlos Villa, aki valaha Klemperer koncertmestere volt a New Philharmonia zenekarban. Csak nyolcvanéves volt, ami azt jelenti, hogy amikor a h-moll misét lemezre vették, akkor csak huszonnégy. Talán arra gondolt Klemperer, hogy tapasztalatnak ott van ő, a többieknek elég, ha játszanak.
Janet Baker egyébként él, ő kilencven lesz augusztusban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.