Azt hiszem, Sebő Ferenc csak ezt a két Horatius-verset zenésítette meg. A Lydiáhozt és a Delliushozt. Mindkettő olyan délszlávos dallam, mintha Sebőnél az időmértékes verselés ezt a zeneládát nyitogatta volna, mindkettő több magyar fordításban is létezik, de mintha a Lydiánál megvolna a végső megoldás, Dellius befejezetlen maradt. Sebő mindenesetre Görgey Gábor fordítását választotta, ami szépen is halad, én csak azért kezdtem el nézegetni, milyen más lehetőségek vannak, mert annyira zavart mindjárt az első sor: Lelked nyugalmát óvd kutya-sorban is.  

Hát ilyen, hogy kutya-sor nincs latinul.

De mi van helyette?

Tartsd meg, ha balsors tornyosodik reád/lelked nyugalmát – ez Szabó Lőrinc.

Ügyelj reá, hogy válságos napokban

Lelked nyugalma mindig meglegyen – ez Sajó Sándor.

Van még Virág Benedek, elég semmitmondó:

A bal szerencsét csendesen elviseld

A jót örömmel vedd

Örül az ember, hogy végre Virág Benedektől olvas valamit, és nem Virág Benedekről. Meg a folytatásban aztán jönnek a szép, régi, már homályossá vált értelmek: akár üllő napokban fogsz eleven gyepen heverni.

Találtam még kezdősorokat, de azt sem tudom, kitől valóak, a kereső felhozza, de a link nem vezet sehová. Szóval csak ennyi a tanulság, vannak még versek, amelyek nincsenek véglegesen, kőbe vésetten magyarra fordítva, és ahogy a helyzetet nézem, nem is lesznek.

Persze, a lényegről nem beszéltünk még, hogy valaki úgy ír verset a barátjához, hogy „elenyészel úgyis”, vagy Szabó Lőrincnél azt mondja: „halál fia vagy, barátom”. Görgeysta vagyok ebben a tekintetben, mert benne van a Két hexameter, „kiterítenek úgyis”. És a tanulság is ugyanaz, akármilyen korlátozott is az élet, lehet azért jól csinálni.