Ilyen is van. Nem elég, hogy az Operaház magának szervez konkurenciát, az egyik helyszínen Michael Volle énekel, a másikon meg Kolonits Klára Baráth Emőkével, mert közben a Müpában ismétlik az Anyegin-közvetítést a Metropolitanből. Gazdagok vagyunk. Én például egy Anyeginnel lettebb gazdagabb. Persze, leginkább egy Tatjánával, Asmik Grigoriannal, de Anyeginnel is. Az ukrán bariton, Iurii Samoilov énekelte, aki a Die Presse szerint egy singender Brad Pitt, és aki mindenféle félpucér fényképeket tesz föl magáról az internetre. Egy kicsit más lett az operai környezet, mint Pavarotti idejében, aki még az úszómedencébe is trikóban ugrott be, ha tudta, hogy fotósok vannak a közelben.

Furcsa módon Samoilov ettől még jó volt, fiatal, nagyvilági és magabiztos, ha az kellett, meghasonlott és összetört, ha az, úgy kell neked, hülye barom.

Vagyis nem hülye barom, de ehhez kellett Asmik Grigorian, kellett Deborah Warner rendezése. Mennyire az övé? Volt ebből évekkel ezelőtt egy előadás Anna Netrebkóval, nagyon-nagyon tetszett, de leginkább arról szólt, hogyan lehetséges, hogy ez az ostoba Anyegin nem veszi észre, kivel hozta össze a jó sorsa, hogy Tatjána nem is csiszolatlan gyémánt, de csiszolt már az első pillanattól, szép és okos, szerelmes és a tiéd, csak rád vágyik.

Nem vette észre, magára vessen. Az utolsó jelentben aztán Tatjána könnyedén megcsókolta Anyegint, csak hogy fogalma legyen szegénynek arról, mit is veszített. Most meg az első felvonás végén Anyegin lazán megcsókolja Tatjánát, lazán, de mégis intenzívebben annál, hogy az elmenjen baráti csóknak. Ezt oszd be magadnak, kislány, de egy életre. Az opera végén meg Tatjána halálra vált arccal megy oda Anyeginhez, megcsókolja, majd kopogó léptekkel elmegy. Te oszd be. Csókollak, Jevgenyij.

Jaj, Asmik. Asmik éneke. Asmik sötét haja, világoskék szeme. Asmik arca, hogy állandóan ott van, nem néz ki a karmesterre, nem enged a koncentráltságból. Ahogy Anyegin válaszát hallgatja, lesütött szemmel, és valahogy mégis mosolyogva, hogy ha egy kicsike érzés volna Anyeginben, már ott és akkor abbahagyná az okoskodást. Ahogy a történetben benne van a végzet: hogyan vehette volna észre Anyegin, kivel találkozott? Sehogy. Tényleg vidéki versenyző, kiesik a kezéből a könyv, amikor meglátja a férfit. Közben meg azt mondja Asmik Grigorian a szünetben, hogy nem, ez nem szerelem, akárkibe belebolondult volna Tatjána, aki akkor belép az ajtón. Végignézném az operát úgy is, ha közben csak Grigorian arcát mutatnák. Még a szünetben is.  

Rendben van, de pont ebbe a szerencsétlenbe bolondult bele. Akkor most ki kinek az áldozata?