
A sátán kutyáját hallgattam Szacsvay László előadásában. Illetve csak az elejét, a fordító előszavát. Dicsérik benne Conan Doyle-t, érthető, hogy micsoda figurateremtő ereje volt, nem véletlenül zarándokolnak el évente több százezren Londonba, a Baker Street 239-be.
Hová? Nem 221B? Szerencsére pont itt lakom, a szomszéd utcában, gyorsan átugrok és megnézem.
Persze, hogy annyi. És mivel a többszázezerből most csak körülbelül tizenöten vannak az ajtó előtt, csatlakozok hozzájuk, én is megnézem, hol is lakott a detektív.
Persze, igazi turistacsapda, de hát ezt körülbelül lehetett előre tudni. Conan Doyle azért választotta ezt a címet, mert ez akkor nem is létezett, ma is csak jóindulattal létezik, úgy értem, 221A nincsen, 219 után jön a 221B. És odabent ugyan mit is várhat a látogató egy kitalált ember nem létező lakásában?
Körülbelül azt, amit gondolt. A híres perzsa papucsot a kandallópárkányon, amelyben Holmes a dohányt tartotta, ki tudja, miért, hiszen a dohány így biztosan kiszárad még a ködös londoni őszben is. Fotelek, hegedű, a legfelső szinten egy kék virágos WC. Ezen ült reggelente a rendkívüli ember. Néhány kétellenzős deerstalker, Holmes sapkája. A vezető megkérdi, mit gondolunk, hányszor esik erről a sapkáról említés a Sherlock Holmes összesben.
Nullaszor. A sapka az illusztrátor találmánya volt, Conan Doyle maga állítólag utálta is, Holmeshoz a cilinder passzolt. Szóval akármekkora is volt az író figurateremtő zsenije, sehol sincs a rajzolóéhoz képest.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
polyvitaplex 2026.06.29. 10:35:30
Curios, ez is jó.
Nálunk miért nincs Pál utcai fiúk múzeum? Eredeti zsír Barabásék kalapjáról, antik gitt, Csónakos füttye mint kuriózum.
csársz 2026.06.29. 10:48:21
A nagy siker – igaz, van való alapja – Brüsszelben látható. Sétálok az Anspachon, látom, hogy fényképezik a semmit. Köszönök: – Jó napot kívánok! Rám néznek, látják, hogy nem vagyok Sherlock Holmes: – Honnan tudja, hogy magyarok vagyunk? Mire én: – A reggeli géppel jöhettek, voltak a Grand Place-on, megnézték a Manneken Pist, de erre vártak a legjobban! Minden magyarnak – és csak magyarnak – ez a programja!
(∀ Szǝuʇ Ǝɹǝsz, ɐɯǝlʎǝu ɐ ʞǝ̗pʌısǝlő n̗ɹ ɯǝuǝʞn̤luı pɹo̗qɐ̗lʇ˙)
Tyranno61 2026.06.29. 10:56:15
(Készülünk mi is Brüsszelbe, de ez a progi eszembe sem jutott, köszi a tippet!) :D
Tyranno61 2026.06.29. 11:08:50
Ilyen a "mi az hogy, nagyon is!", "lárifári", "hazudtunk reggel, délben, este", "kígyózó sorok", "nem kicsit, nagyon".
"Útelágazódás"...
"Gondolom nem gyalog" (ezt még a Csárdáskirálynőbe is betette Miska, akitől Edvin megkérdezte, hogy hogy kerülsz te ide, Miska? A közönség meg, első meghökkenés után, viharos tapsba tört ki...:D)
"Vége van, kicsi!" :D
Üres telefontok...
Ezt is csak mi értjük.
Tyranno61 2026.06.29. 11:17:02
jajnemár 2026.06.30. 15:03:42
jajnemár 2026.06.30. 15:04:39
Tyranno61 2026.06.30. 18:38:58
Beütöm, h Bd Anspach, görgetek, görgetek, h megtaláljam a Rue des Pierres-t, egyszer csak olvasom:
"Szájer eresz".
Rákattintok:
4,8 csillag
Kegyhely
Nyitva: 0-24.
Eskü!
Nézd meg!
:D
csársz 2026.07.01. 15:52:04
Maga a dolog sem érdektelen, fölé van írva Politie: 100 m. És fura, hogy ez segített neki lemászni. Tele van ragasztva magyar matricákkal, régebben Kutyapárt, mostanában Tisza, meg fölírások, országjegy, sok leleményes, még több baromság. Jobb mint egy hídon a lakatsereg.