Sárga szobor ül a Képzőművészeti Egyetem lépcsőjén, egy nagyszakállú próféta invitálja az arra sétálókat Strobl Alajoshoz. Odabent aztán kiderül, hogy a próféta nem próféta, és az a különös Birkenstock szandál sem gyógycipő a lábán, hanem munkavédelmi segédeszköz. Egy öntőmunkás szobra ez a sárga valami, vagyis annak 3D nyomtatott másolata. Valaha a Mechwart ligetnél nézett föl Mechwart András mellszobrára. Az emlékművet bomba találta, de ez a mellékalak túlélte. A modellt úgy hívták: Pospischil Mihály.
Egyre gyakrabban érzem, hogy a művészet egyik legfőbb célja, hogy hírt adjon más emberekről, itt voltak, éltek, festettek, faragtak, zenét szereztek. De ilyenkor a művész mindig csak magáról beszél. Hozzájuk képest Strobl Alajos önzetlen művész, elsősorban mindig másokról beszél, a modellekről vagy a megörökítettekről, Szent Istvánról és a lováról, Lisztről, Aranyról, Veres Pálnéról. Pálmay Ilkáról, aki, ahogy ma (inkább tegnap) mondani szokás, ledobta a textilt Alajosnak (vagy jól becsapják a nézőt). László főhercegről, erről a szép arcú, megnyerő Habsburgról, akinek sajnos szenvedélye volt a vadászat. Strobl is erdei legényként örökítette meg, kalapban, mellkasán egy óvatlan mókus szalad át. Emberek, vessetek a mókusok elé.
Sajnos nincs a történetben semmi vicces. Legközelebb már Strobl a halotti maszkot készíthette el, László főherceg vadmacskát sebesített meg, és amikor puskatussal akarta befejezni a munkát, a fegyver elsült, combjába fúródott a golyó, a seb elfertőződött, a húszéves főherceg meghalt.
Jó, hogy vannak kövek, és elmesélik a történetét.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csársz 2026.07.29. 12:48:44
Krúdy egy teljes regényt írt róla: Primadonna. Nem meglepő, mert Gilbert és Sullivan kifejezetten neki írta a The Grand Duke című operát (operettet), amit egy évig énekelt a londoni Savoyban nagy sikerrel. Gilbert–Sullivan tulajdonképpen a XIX. század Lennon–McCartneyja volt. Tizennégy operával (comic opera) álltak elő 25 év alatt, Viktória királynő meghívta valamelyik művüket a windsori kastélyba és Arthur Sullivant lovaggá ütötte.