Nagyon régen volt egy rádióműsor, Dantéről beszéltek, hogy mennyire szükség van az Isteni színjáték újabb és újabb fordítására, mert Babits nem megoldás. Például azt írja, hogy „Szerelem, szeretettnek szörnyű métely”. Ez micsoda szecessziós borongás, semmi köze az eredetihez. Nekem azért tetszik.

Hogy is van az eredeti? Amor, che a nullo amato amar perdona. Kell egy kis idő, ha valaki az én szintemen érti az olaszt, hogy kibogozza, mit is jelent ez a sor, de körülbelül ezt: a szerelem senki szeretettnek nem engedi, hogy ne szeressen. Hát, tényleg nem ugyanaz, mint a szörnyű métely, bár milyen szépen őrzi Babits az alliterációt egy ilyen nehezen fordítható szóval, mint az amore és társai. (A régi Aida-fordításban például mindig azt énekelték, hogy „ő az álmod”. Hehe.)

Mit mond erre Nádasdy Ádám? „A szerelem, mely mindig kölcsönös.” Mintha egy vödör hideg vizet öntenének a nyakamba. Ámbár lehet, hogy ez is volt a terv.