
Egy kicsit ismertem. Tényleg csak kicsit, édesanyám fogorvos, és Nádas Péter egy ideig a betege volt, járt nálunk a lakásban, hallgatta a fogorvosi várói zenét, néha megkérdezte, mi ez a mű. Dvořák f-moll románc. Így aztán édesanyám is szerepel az egyik Nádas-könyvben, nem is akármelyikben, a Saját halálban, ő a fogorvos, akinek a sárga szemébe néz, miközben egyre bizonytalanabbul érzi magát, és csak azt érzi, hogy indokolatlanul izzad. 1993 április végén kapta Nádas az infarktust, és került a klinikai halál állapotába. Az én apám május 12-én halt meg, és a lábadozó Nádas vette a fáradságot, kondoleáló levelet írt anyámnak, elmondta a saját halál közeli élményét. Hogy mi lett a levéllel, sajnos sejtelmem sincs, ahogy édesanyámat ismerem, megválaszolta, és kidobta, nincs nagy érzéke az ereklyegyűjtéshez. Nem tudom pontosan idézni a levelet, csak egy félmondatot belőle, lehet, hogy ez volt a lényege, de az is lehet, hogy nem. A félmondat pedig így hangzik: „nincs benne semmi félelmetes”.
Ő tudja.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aurora86 2026.08.27. 19:49:46
jajnemár 2026.08.27. 20:17:23
stolzingimalter 2026.08.27. 20:33:50
Aurora86 2026.08.27. 20:37:08
Tyranno61 2026.08.28. 01:52:29
Ugyanitt várjuk azok jelentkezését, akiket Mozart abúzált.
stolzingimalter 2026.08.28. 09:16:36
Ceratium.blog.hu 2026.08.30. 09:58:04
És a módszerek is ennek megfelelőek. Ha zsenit, szupertehetséget, olimpiai bajnokot akarok, akkor a liberális oktatási modellt el kell felejteni.
Amúgy eleve a problémát sem értem. Beethoven vagy Bach sokkal szigorúbb tekintettel szokott a képekről lenézni a diákokra. Ahogyan bármilyen szaktanterem fala tele van morcos tudósokkal, írókkal, sportolókkal. Régen rossz, ha ezek miatt szorong valaki.
polyvitaplex 2026.08.30. 16:11:58
Köszi.
Tyranno61 2026.08.30. 18:06:00
Néha szoktunk offolni, szerintem belefér.
Ha már elkezdünk egy témát, ott is fejezzük be, ahol elkezdtük, sztem.
Még ha off is.
Na, szóval, már nem csak színész-, és/vagy énekesnőcskék próbálnak 3 perces hírnévre szert tenni azzal, h őket 20 évvel ezelőtt abúzálta a Maestro, hanem már túlbuzgó, noname senkik is?
polyvitaplex 2026.08.30. 19:53:50
Csak ne itt, Nádasnál, mert neki aztán semmi köze sincs ehhez a vihar egy pohár vízben ügyhöz.
Tyranno61 2026.08.30. 19:55:56
Akkor nálam másképp működik ez az egész.
Tyranno61 2026.08.30. 23:56:24
Aurora86 2026.08.31. 13:25:59
Ceratium.blog.hu 2026.08.31. 13:54:34