Vizének mélységei felett

Vizének mélységei felett

Firenzében nehéz volna Dantét kikerülni, meg miért akarná kikerülni bárki is. Nekem már Pesten megkezdődött a Dante-kaland, méghozzá a Helikon Zsebkönyvekkel, a sorozatban ugyanis Simon Márton válogatott 99 magyar verset. Nem mondta, hogy a 99 legjobbat, így nem is lehet számon kérni, hogy miért ez,…

Értékállás

Értékállás

A kérdés nem éppen új, és tudom, hogy a tárgyban Szabó T. Anna is írt már verset, nem is a tárgyban, de mégis a valag körül, az aranyi valag körül, mégis, amikor felvetődik, az ember csak elröhögi magát. Máté Gábor olvasott föl közvetítésben Esterházytól, és ezt a bekezdést is: „Régóta foglalkoztat,…

Fáj, de megy

Fáj, de megy

  Kell a szamárvezető a zenéhez, legalábbis azt hiszem. Azt hiszem, nem jöttem volna rá, hogy miről is van szó Eötvös Péter Shadows című művében, ha Fazekas Gergely előtte nem segít, a zeneakadémiai közvetítésben. Shadows, az sokunk számára megpendít valamit, de leginkább a gitáregyüttest, és…

Hasizmus

Hasizmus

Nem képzelem azt, hogy ilyen csoda nincsen. Egyrészt mert van, másrészt talán mégsem akkora csoda. De nézhető, élvezhető, röhöghető, megrendülhető. Vagy, ami valamiért most nagyon fontos számomra: tisztelettel van a tárgya iránt. A tárgya pedig Arany János a Pesti Színház előadásának. Kinek az ég…

süti beállítások módosítása