Akit a mozdony megcsapott

Akit a mozdony megcsapott

Túl sokat nem foglalkozik az ember eleinek közlekedési sokkjaival, persze, biztosan nagy döbbenet lehetett először lóra ülni, meg először leesni róla, meg repülni, és minden, ami közte van. Ami közte van, abban azért benne van a vasút is, és egyszer talán (valakinek) össze kellene szednie, mit is…

Dickens és fia

Dickens és fia

  Mire a végére értem, levetkőztettem a Dombey és Fia második kötetét, először nem is tudtam, örüljek-e neki, vagy sem, próbáljam megragasztani, vagy így demonstráljam, hogy nálunk olvasva vannak a könyvek. Persze nincsenek olvasva, aránytalanul nagy a különbség az elolvasott és sorukra váró…

Idegenek a poéták között

Idegenek a poéták között

Szép ötlet a Poets’ Corner a Westminster Abbey-ben, hogy egy nemzet gyűjtse össze a költőit a főtemplomban. Nem kell keresgélni őket, ha valaki anglomán, akkor egy füst alatt letudhatja a tiszteletadást. Csak hát már kiindulni sem volt honnét, a leghíresebb angol költők nincsenek itt, Shakespeare…

Több Dickenst!

Több Dickenst!

Goethe után sok irodalmi lény érezhette úgy, hogy az utolsó szavak különösen fontosak. Még meghalni sem hagyják az embert, mert ott vannak körülötte, hogy följegyezzék a szimbolikussá váló utolsó mondatot. Több fényt! – ezt mondta Goethe, bár csak arra gondolt, hogy nyissák ki az ablakot.…

süti beállítások módosítása