Boldogabb lak

Boldogabb lak

Vannak ezek a kivételes pillanatok, amelyeknél az ember még csak azt sem érzi, hogy kivételesek volnának. Természetesnek tűnnek. Jön a karmester, fölemeli a pálcát, a zenekar egy nagy nyögéssel indítja Schumann Negyedik szimfóniáját, mert ennek a műnek valahogy így kell kezdődnie, a semmiből egy kis…

Nem semmi

Nem semmi

Köszönd meg, öcsém, hogy van egyáltalán valamilyen koncert Budapesten, és a beszámolóidat, kifogásaidat tartsd meg a jobb időkre. Amikor majd lesz bőven ideje a zenekarnak próbálni, amikor nem játszik a vonóskar maszkban. Egyébként azért (is) játszanak maszkban, hogy jelezzék a közönségnek: ez nem…

Kihi-köhi

Kihi-köhi

Nem fogadtam meg, de valamikor elhatároztam, hogy egyvalamiről soha nem fogok írni: a közönség köhögéséről. Egyrészt azért, mert úgyis nehéz jó közönségnek lenni, ne súlyosbítsuk még saját helyzetünket azzal, hogy szidjuk magunkat. Ha egy koncerten ezer ember ül, akkor valakinek biztosan kell…

Beethoven a fa alatt

Beethoven a fa alatt

Egy fa van a Müpa színpadán, és szép, szép. Dézsában áll, körülötte zenészek, a Fesztiválzenekar tagjai, előtte Fischer Iván, a Pastorale-szimfóniát játsszák. És szépen, tisztán, áttetszően, érdekesen. Tudom, van az a mondás, talán Mahlertől (akit majd a koncert második részében játszanak), hogy az…

Beethoven-tandem

Beethoven-tandem

Úgy gondoltam, hogy már szépen és alaposan puhára vagyok főzve. Már megint énekel a Fesztiválzenekar, amit egyszerűen nem lehet megszokni, pont az a lényeg benne, hogy nincs ez a „már megint” érzése az embernek. Két rövid Dvořák zenekari darab között fölállnak, kezükbe veszik a kottát, és dalra…

Szétszedték a nők

Szétszedték a nők

Azt biztosan nehéz volna állítani, hogy óriási közönségigény szülte volna Fischer Iván Monteverdi-kiegészítését, az Orfeo eredeti vagy soha nem létezett változatának megálmodását, megalkotását, előadását. A történet bonyodalmasabb, furcsább és színpadi pillanatokban szegényebb. Amit mindenki egy…

Frakk, a népzene réme

Frakk, a népzene réme

Nem állítom, inkább csak kérdezem. De hogy a kérdés megálljon a lábán, ahhoz tudni kell, hogy tegnap koncertet adott a Fesztiválzenekar, amolyan kreatív összeállítású műsorral, hogy eljátszották az eredeti népzenéket, majd eljátszották azt is, hogy mi lett belőlük Bartók keze által. Román népi…

süti beállítások módosítása