Innen és túl

Innen és túl

Nem is tudom, hogy ez valami rendcsinálás, vagy kényszeres osztályozás, rangsorolás. Esetleg előjön az emberben a vágy, hogy bizonyos dolgokat leszögezzen magának, aztán másnap keresse a harapófogót, és nagy fáradsággal kihúzza a szögeket a saját bölcsességéből. Leonard Bernsteinnel vacakolok, hogy…

Mrs Maestro

Mrs Maestro

Mint minden film, amit az ember nagyon vár, a Maestro is csalódást okozott. Nem nagyot, és az ember tudomásul veszi, hogy ez voltaképpen nem neki készült, aki nemcsak a fő-, de a mellékszereplőket is ismeri, hanem azoknak, akikben egy kicsit már elmosódott, hogy ki is volt Leonard Bernstein, West…

Postán jött

Postán jött

Levelet kaptam, igazit, postán, ami már eleve annyira ritka dolog, hogy érdemes megemlékezni róla. De a lényeg nem ez, hanem ami benne van, egy kedves olvasó írta, és egy Bernstein-történetet mesél el benne. Akinek továbbadtam, mind nevetett rajta, így arra gondoltam, közkinccsé…

Bernstein közeleg

Bernstein közeleg

Befutott a Maestro második előzetese, körülbelül azzal a tanulsággal, amivel az első, hogy Bradley Cooper elképesztő hasonulóművész, úgy mozog, úgy cigarettázik, úgy tartja a fejét, mint Bernstein. Nem tudom, lesz-e a filmnek mozis forgalmazása, de a Netflixen menni fog. Furcsa érzés, hogy alig…

Bernstein csókja

Bernstein csókja

Kíváncsi vagyok, ha Leonard Bernstein élne, vajon rávernének-e valami zaklatási ügyet. Szinte biztos. Többet is. Mert hát ölelős volt, csókolós, érintős. Mint aki ebből szerzi az erejét, ahogy befelé ment, a pódium felé, gyakran végigsimította a zenészek vállát, és talán nem is biztatásból, nem is…

A hangom én vagyok

A hangom én vagyok

Most nem számolom ki, hányat kell még aludni, de belátható közelségben van a Maestro, a Bernsteinről (és a feleségéről) szóló film bemutatója. Bradley Cooper lesz Bernstein, és amennyire az előzetesből megállapítható, kiváló munkát végzett, minden olyan. Az orra kicsit el van túlozva, de arról nem…

André Watts

André Watts

Meghalt André Watts, az egyik első színes bőrű klasszikus zenei sztár, nem mintha ma annyira-annyira könnyű volna afrikai zongoristát vagy hegedűst mondani. A múlt héten még könnyebb volt, mert élt André Watts. Akinek ráadásul csak az apja volt afro-amerikai, az anyja magyar volt, Guzmits Márta.…

Doktor Haydn

Doktor Haydn

Ez egy híres felvétel, Haydn 88. szimfóniáját vezényli Leonard Bernstein Bécsben. Ez a ráadás, megismétlik az utolsó tételt, Bernstein csak int, aztán leereszti a kezét, és csak szemmel, arccal irányítja a zenekart. Nálunk is csinált ilyet az Erkel Színházban, csak nem Haydnnal, hanem saját művével,…

Terjedelem

Terjedelem

Olyan estén vagyok túl, amelyen a Müpában megnéztem Mahler Hetedik szimfóniáját, és még épp időben hazaértem, hogy a tévében elérjem Bruckner Ötödikjét. Közben meg arra gondoltam, hogy valaki biztosan felelős ezért. A méretekért, a szimfonikus burjánzásért, hogy leszoktak a zeneszerzők arról, hogy…

süti beállítások módosítása