Wes és Wagner (és Marlon)

Wes és Wagner (és Marlon)

A véletlen tette egymás mellé számomra, számunkra az új Wes Anderson-filmet és az idei Wagner-fesztivált, de ha már egymás mellé tette, kínált hozzá új és közös tanulságot. Lehet, hogy csak nekem új. A technikáról van szó, ami összetart egy nagyméretű művet. Wagnernél a méret még a szokottnál is…

Van még benne

Van még benne

Megnéztem másodszor is, és van még benne, van még minimum egy megnézés az Asteroid Cityben, mert szép is, és azt sem állítom, hogy értem minden mozzanatát, de közben azon is gondolkodtam, hogy miért jutott mindkétszer az eszembe Pintér Béla neve. Talán Jeff Goldblum miatt, akinek hozzávetőlegesen…

Hatot aludni

Hatot aludni

Még hatot kell aludni, és itt az új Wes Anderson-film. Kicsit, persze, megjátszom magam, mert én már láttam, vagy majdnem láttam, a végét nem, szóval mégis hatot kell aludni, és le lehet feküdni délután is. A lényeg az, hogy csoda. Ha jól számolom, hárman maradtak, klasszikus értelemben vett…

Je t'aime

Je t'aime

A legenyhébben szólva is fenomenális Benicio Del Toro A Francia Kiadásban, mint őrült festő, akiről időnként leveszik a kényszerzubbonyt, hogy fessen. És fest, vagy szexel a modelljével, majd azt mondja neki az aktus után: szeretlek. A modell meg azt, hogy: én nem. Persze, eléggé bántja az embert,…

süti beállítások módosítása