Semmi rosszra nem kell gondolni, egyszerűen csak most szereztem róla tudomást, hogy a régi-régi Don Giovanninak van egy ilyen, négylemezes kiadása is. Azt hallgattam elalvás előtt, azt remélve, hogy majd beleálmodok, de azt nem nagyon lehet. Minden az, ami volt, a nagy klasszikus, Ghiaurov olyan (lopom a hasonlatot) mintha egy nagy csatahajó farolna be a kicsi-kicsi kikötőbe, de befarol, mi az hogy. A negyedik lemezen pedig ott vannak a próbák, Klemperer örül az énekeseknek, küszködik a zenekarral, de leginkább küszködik önmagával. Tudta az ember, hogy körülbelül milyen állapotban lehet, bottal jár, lefittyed a szája, de 1966-ban az egész ember iszonyatosan törékenynek látszik, beszélni is alig hagyja az állapota, megfojtja a nyál a szájában. De azért beszél, és hall, elképesztően jó füle van. Beszél, és kioktat, csak úgy, az oktatás kedvéért. Tudja, hogy hívják az énekest, aki Don Giovannit énekli, kérdi a koncertmestertől. Hogyne tudnám: Giurov. Nem Giurov, Gyaurov. Gyaúrov, mondogatja, középre téve a hangsúlyt, és hogy bolgár. Nem bolgár, román. (Igazából, persze, bolgár.) Még beszélnének, de hogy mit, azt már nem nagyon lehet hallani, mert a folyosón Ghiaurov elkezd beénekelni, zeng a ház, zeng az egész világ. Aztán elénekli a szerenádot, meg kell kapaszkodni kicsit, hogy ilyen van. Vagy volt. Elénekli még egyszer, csak mert olyan szép, aztán a második részt újra, mert a mandolinos mellényúlt a hangszeren. Ezzel készen is volnának. Az ember óhatatlanul arra gondol, hogy így azért nem valami bonyolult dolog lemezfelvételeket készíteni. Csak másoknak lesz bonyolult, akik majd újra föl akarják venni az operát, mert ugyan, minek?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tnsnames.ora 2017.12.25. 00:08:02
Ráadásul Klemperertől szokatlanul viharsebes tempókkal (sajnos hangtechnikailag eléggé kezdetlegesen.
Még inkább ráadásul a Hungaroton kiadásában (Hungaroton Hanglemezhetekre jelent meg annó. Uramatyám, mekkora ünnep volt ez annó, 50 forintos kedvezményes áron, minőségi LP-k révén)