Értem, hogy annak idején miért nem erőltette a hazai sajtó Ronald Reagan közelebbi megismerését, vagy legalább néhány jó tulajdonságát miért nem mutatták meg, úgyhogy nem panaszkodok a múltra. Mindenesetre valamiért az utóbbi időkben a YouTube elkezdte bizonygatni nekem Reagan elnök viccmesélői képességeit. És tényleg, nagyon tudott. Pont annyit nevetett a saját viccein, amennyi a jókedvhez kell, hogy ne valami orr alatt eldünnyögött szellemesség legyen, hanem igazi produkció, felépítve, poénnal. Kellemes hangon, minden szó érthetően mondva: igazi profi munka...

Előre szólok: nincsen benne semmi érdekes, éppen úgy vizsgáztam le oroszból, mint a többiek az egyetemen. Előtte meg éppen úgy tanultam, vagyis nem tanultam az orosz nyelvet, azzal hitegetve magamat, hogy valaminek a meg nem tanulása különlegesen kifinomult módja az ellenállásnak. Aztán a gimnáziumban rájöttem, hogy ez mekkora hülyeség, ha már úgyis heti két vagy három órában oroszul kell tanulni, akkor akár meg is tanulhatnám a nyelvet, de a felismerést nem követték tettek.

A záróvizsga úgy zajlott, hogy a tanárnő, akit Gulovich Izabellának hívtak, föladott egy cikket a Pravdából, rámutatott egy bekezdésre, amit föl kellett...

Mintha nem tartanák nagy becsben Bill Violát a Millennium Házában. Vagy magukat nem tartják nagy becsben. Vagy a látogatókat. Mindenesetre, ha nem vettem volna meg már otthon a belépőt, visszafordulok, amikor látom, hogy bemenni nem lehet, egy nagy furgon zárja el a bejárat felé vezető lépcsőt, teljes szélességében. Nem lehet bemenni, nyilván van valami.

Azt is látni, hogy nagy Red Bull feliratú asztalokat pakolnak le a kocsiról. De hát nálam a jegy, valami magyarázatot csak adnak. Odabent a pakoláshoz illő felfordulás, zaj, de Bill Viola nyitva...

Meghalt George Foreman, nehézsúlyú bokszoló, igen ő, akit kiütött Muhammad Ali Zairében, 1976-ban. Ali legnagyobb győzelme, Foreman legnagyobb veresége, amit ő elég elegánsan vett tudomásul: nem az én napom volt.

Hát nem. Foreman volt az esélyes, annak ellenére, hogy a felkészülés során felszakadt a szemöldöke, halasztani kellett a meccset, és közben ő nem bokszolhatott, nehogy újra fölszakadjon a seb. De hát nagyobb, fiatalabb és erősebb volt Alinál, pillanatok alatt verte meg Joe Fraziert, aki korábban legyőzte Alit...

Van az a jelenet a Star Warsban, mármint a régi Star Warsban, vagy hogy mondjam, a 4. részben, a New Hope-ban, amikor Luke Skywalker bemegy a kocsmába Obi-Wan Kenobival, és ott mindenféle lények zenélnek és isznak, össze is verekednek.  

Körülbelül ilyen a Duda Éva Társulat Bábel című előadása, csak hetven percben. Nem építik meg Bábel tornyát, nem nézi őket ijedten az Isten, nem zavarja össze a nyelvüket, tudja, hogy nincs is rá szükség. Nem is biztos, hogy mind emberek, mindenféle lények, akik bejönnek bal hátul, kimennek jobb elöl, és közben táncolnak egy kicsit. Tudom, hogy ennél több akar lenni szellemiekben is az előadás, űrutazással kezdődik, megjönnek az utazók a Föld bolygóra...

Hát hiszen jó ez. Megnyugtató érzés, mert elég sokszor éreztem úgy, hogy a világ kissé túlzásokba esik Igor Levit megítélésekor. Mintha volna egy állandó igény bizonyos mennyiségű legjobb zongoristára, ebből az egyik volna Sokolov, de egy nem elég, van még kiadó hely. Igen, Yuja Wang meg Vikingur, de itt ez az Igor Levit, aki bírja, akarja, nyilatkozza, mindenki meg van könnyebbülve, nem kell keresni tovább.

De most tényleg jó. Szeretném, ha ennél egy kicsit beljebb tudnék kerülni akár vele, akár Prokofjevvel kapcsolatban, de most nem megy. Azért el van játszva a darab, a 3. zongoraverseny, ami önmagában is figyelemreméltó teljesítmény, pláne úgy, hogy az előtte való napokon Levit eljátszott még kettőt, és a...

A 6színben voltam Falusi Mariann koncerten, pontosabban csak a próbán, amikor kifelé jövet erre lettem figyelmes. Az egész Jókai utcai ház be van molinózva, hol követhető, hol követhetetlen vádakkal, de nem is ez a szép benne, hanem a hit. Hogy ha valakinek a fejére olvassák a bűneit, akkor az megjavul. Vagy ha nem is javul meg úgy igazán, szívből, akkor is a szégyen valahogy a helyes irányba tereli a cselekvéseit: mondjuk befizeti a közös költséget.

Persze ehhez az kell, hogy az a valaki el is szégyellje magát. Ami ellene mond a korszellemnek, rögtön két oldalról is, egyfelől azt tanuljuk, hogy nem szabad másokat kicsúfolni, megszégyeníteni, másfelől meg ugyan, hol van ma már a szégyen? Hová lett az elfogadott közös minimum, amitől az eltérés (a rossz...