
Meghallgattam az összes Nelson-misét, ami föllelhető volt a háztartásban, nem olyan eszelős nagy számú felvétel, mint amilyennek lenni illene, a ...

Meghallgattam az összes Nelson-misét, ami föllelhető volt a háztartásban, nem olyan eszelős nagy számú felvétel, mint amilyennek lenni illene, a ...

Csak azt tudtam biztosan, hogy ezt rosszul tudom. Valamiért az volt bennem, hogy Haydn a Nelson-misét a trafalgari csata emlékére írta, hogy azért ...
Rosszabbra számítottam, ha ez jelent valamit, mert elég értelmetlen akciónak látszott színházban bemutatni a Még egy kört mindenkinek című ...
Irigylem azokat, akiknek az ötvenes évek nem azt jelentette, mint nekünk: szürkeség és Rákosi, forradalom és megtorlás, felvonulások és ...

Befutott a Maestro második előzetese, körülbelül azzal a tanulsággal, amivel az első, hogy Bradley Cooper elképesztő hasonulóművész, úgy ...
Az ember hajlamos azt hinni, hogy a Bolero a legegyszerűbb zene a világon. Van egy ritmus, azt ismételgetik végig, van egy dallam, azt kezdik el újból ...

Örülök, hogy találtam olyan fényképet is Jakub Józef Orlinskiről, amelyen nem félmeztelenül látható, úgy látszik, tényleg ez az idő jön ...
Scarlatti-szonátákat hallgattam Schiff Andrással. Már úgy értem, az ő előadásában. Nem ezt, a klasszikus felvételét,

hanem ezt, amit még ...

Nem tudom, általánosságban is igaz-e, hogy minél többet tud valamiről az ember, annál kevésbé érti, de Mozartra például elég jól áll a ...

Valahogy minden olyan nemréginek tűnik, de lehet, hogy voltaképpen már régen volt Ákos Stefi második virágzása, amikor a Mariguana cha-cha-cha ...