Örülök, hogy találtam olyan fényképet is Jakub Józef Orlinskiről, amelyen nem félmeztelenül látható, úgy látszik, tényleg ez az idő jön el, az ember tőkés récévé változása. Már úgy értem, hogy most már nálunk is a hímek a díszesebbek, a szexuális üzenet hordozói, egyelőre nincs szó arról, hogy az új, tehetséges énekesnőket vetkőztetnék, most a férfiakon a sor. De, amint a mellékelt ábra mutatja, Orlinskinak van még egy érdekes és operán kívüli tulajdonsága is, utcai táncol, fejen pörög, meg kézen áll, az egész elég jópofa dolog, amikor színpadon adja elő, valamelyik barokk opera keretében. Hogy mindez lemezen hogyan érvényesül, arról is lesz majd szó, mellettem pihen az új Orlinski-album, de még rajta van a celofán. Így a legutóbbi élményem vele kapcsolatban a Xerxes a Mezzón, a Rouen-i Opera előadása.  

Furcsa ilyet mondani, de akármilyen látványos volt az előadás, nyomába sem ér az operaházinak, sem díszletben, sem elmeélben, sem platánban. Az utóbbi a Xerxesben úgy fontos, hogy nem fontos, a leghíresebb áriát Xerxes a platánnak énekli, de ezzel meg is szűnik a fa lényegessége. Ennél bonyolultabban nehéz lett volna elmagyarázni, pedig a színpadon egyszerű volt, az ária után egy nyitott sportkocsi nekihajtott a fának, és az kidőlt.

A roueni előadás díszlete egy félcső, amiben a gördeszkázók és társaik szoktak kunsztokat bemutatni, a történet a perzsa királyi udvar helyett az extrém sportolók bandái között játszódik. Az ember, persze, kaján, tudja, amit tud, akármennyire fejlődnek is fizikumban az operaénekesek, azért nem fognak kerekeken gördülni a darab kedvéért, eltörik a kezüket, kitörik a nyakukat, így aztán hiába a rendezői fantázia, meg kell osztani a szerepeket énekesek és deszkások között. Aki repül, nem énekel, aki énekel, nem repül. Hehe, látom, amit látok.

Hehe, Orlinski meg fogja a deszkát, rááll, és szépen végigmegy a félcsövön, oda meg vissza. Lehet, hogy túl van hájpolva, de dolgozik is.