Megint Stendhalt olvasok, elbeszéléseket, most épp itáliai történeteket, tegnap végeztem a Cencivel. A történet többé-kevésbé ismerős, útikönyvekben is elmesélik, a Cenci-palota, ha jól emlékszem, ott van valahol az Il Gesú közelében, Rómában. Francesco Cenci igazi házizsarnok, még több is annál,…
Hogy úgy mondjam: kivégeztem a Vörös és fekete második kötetét is, és ha valaki nem olvasta volna a könyvet, és úgy szeretné, hogy ne tudja, mi a vége, annak szólok, hogy ne tovább. A kérdés persze az, hogy lehet-e még klasszikust olvasni úgy, hogy az ember ne tudja, mi a vége. Ha nagyon nem figyelt…
Ezt még hadd meséljem el Vörös és fekete tanulságként, hogy Julien morfondírozik nagy bölcsességében, és I. Ferencet idézi magában:
Ingatag az asszonyelme,
Bolond, aki bízik benne.
Hogy ezt I. Ferenc valóban mondta volna? Mert nem nehéz ráismerni a Rigolettóból az áriára, az asszony ingatag, úgy…
Azt hiszem, eddig még soha nem hallottam azt a szót, hogy garrote. Nem is hiányzott. Most is csak véletlenül futottam bele, a Vörös és fekete melléktermékeként. A XXII. fejezet mottója így szól: Azért adatott az embernek a beszéd, hogy el tudja vele rejteni a gondolatait. Szép és szellemes, a…
Tudom, hogy így nem lehet olvasni, mert elvész az olvasás öröme, a lassan bontakozó cselekmény gyönyörűsége, de azért egy fejezeten így mentem át a Vörös és feketében, előbb Tótfalusi Ágnes fordítása, utána Illés Endréé, a végén meg az eredeti bogarászása. A fejezet pedig a negyedik volt. Az első…