Megint Stendhalt olvasok, elbeszéléseket, most épp itáliai történeteket, tegnap végeztem a Cencivel. A történet többé-kevésbé ismerős, útikönyvekben is elmesélik, a Cenci-palota, ha jól emlékszem, ott van valahol az Il Gesú közelében, Rómában. Francesco Cenci igazi házizsarnok, még több is annál, kínozza a családot, megerőszakolja legszebbik leányát, Beatricét. A család végül föllázad ellene, bérgyilkosokat fogadnak, megöletik Francescót, de kiderülnek tetteik, tárgyalás után kivégzik a bűnösöket, nem kímélve a tizenhat éves Beatricét sem. A kivégzésen egyébként ott van Caravaggio is, és állítólag abból merít ihletet a Judit levágja Holofernész fejét című festményéhez.

Caravaggio a nagy olasz festőkhöz tartozik, akit mégsem keresztnevén hívunk (hanem születési helyének nevén), de csak azért, mert őt is Michelangelónak hívták.

Stendhal azonban egy igazi Beatrice Cenci-portrét emleget, amit Guido festett. Ezt.

Csak ma már szerintem nem mindenki tudja, ki az a Guido. Ugyanis Guido Reniről van szó, aki nem is az évszázadok során, csak az utóbbi kétszáz évben elveszítette festőfejedelem voltát, megtalálta a köz számára a vezetéknevét. Nem mintha most nagyon sok Guido jutna az eszembe, akitől meg kellene őt különböztetni. Egyszerűen csak nem vagyunk olyan jóban ma már, bocsánat.

Pedig festeni tudott.