Calatrava? Mai, mai - kiabálja A végzet hatalma című operában Alvaro, vagyis köszöni, de nem tart igényt a Calatrava-rendre, és jó oka van rá, hiszen minden baj így kezdődik ebben az operában, az öreg Calatrava halálával.
Az ifjú (nem annyira ifjú már, 66 éves) Calatrava, Santiago elég sikeres ahhoz, hogy egyre többen támadják, arról beszéljenek, hogy nagyon túl van értékelve, meg nagyon túl is van fizetve, ráadásul minden jelentősebb alkotásának végső ára messze meghaladja a tervezettet. Biztos így van, de van egy másik serpenyő is. Dallas klasszikusan az az amerikai város, ahol semmi néznivaló nem volt, amíg meg nem épült az immár hatodik éve álló híd. Margaret Hunt Hillsről nevezték el az átkelést a Trinity folyón, akiről, amerikai szokás szerint az embereknek fogalma sincs, hogy kicsoda, örökös és emberbarát, vagyis pénz adott a múlandóság elleni harcban, amit a jelek szerint meg is nyert. Legalábbis átmenetileg.
A híd meg tényleg elegáns, nagy égre rajzolódó kapu, és körülötte a húrok, amelyek új és új rajzolatot adnak ki, ahogy elhalad alattuk az ember.
Sajnos mást nem nagyon lehet csinálni, mint elhaladni alattuk, ráadásul csakis kocsival, járda nincs, a Trinity partja vizes, mocsaras, békanyálas, így nézni is csak messziről lehet a formát. A költségek valóban messze meghaladták a tervezetteket, de Calatrava maga alig kapott vacak hatmillió dollárt a tervezésért, a szükséges földek megvásárlása és a fel- és levezető utak megépítése jóval többe került, márpedig ezekre akkor is szükség lett volna, ha csak valami Árpád-híd szépségű műtárgyat építettek volna. A szépségbe és szabálytalanságba, netán őrületbe szórt pénz pedig idővel meg szokott térülni. Ott van Neuschwanstein, vagy a Parlament vagy a szabadkai Városháza. Minden normális ember a haját tépte volna a terveket és költségeket látva, most meg düllesztik és düllesztjük a keblünket. Calatrava egyike a világ leggyűlöltebb építészeinek a szakmán belül, de kibírja. Emlegetik a Yale-en tartott előadását, amikor azt mondta: most akkor rajzolni fogok, és így is tett, bekapcsolta a zenét, és rajzolt egy órán át, majd hazament.
Jobb lett volna, ha beszél? Így legalább emlékeznek rá a jelenlévők.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.