Ez legalább film. Nem halódik az ember a moziban, nem csap a homlokára, hogy miért is jöttem ide, nézi, halad a két alkoholbeteggel, elszorul a szíve, ha visszaesik valaki, és megkönnyebbül, ha kibírja „azt a tíz percet”. Egy kicsit peches Till Attila a történetével, mert közben kijött a Netflixen…

Nem állítom, hogy nagyobb tragédia nem történhet az emberrel, mint hogy meg kell néznie a Szia, életem című vígjátékot, de minek? Vagy ez a minek lenne az örök kérdés ebben a filmben? Minek készítene el egy olyan filmet, amit már elkészítettek százszor és ezerszer, különböző színvonalakon,…