Néha mégis olyan, mintha Budapest lenne a legmenőbb hely a világon. Egyik legmenőbb. Például így március-áprilisban, amikor megkezdődik a japáncseresznye-virágzás a Millenáris Park közelében. Gyönyörűek a fák magukban is az ezüstös törzsükkel, de ilyenkor virágba borulnak, az emberek ámulnak és nyúlnak a zsebükbe a telefon után. Egyre több az ázsiai származású ember, akik állnak a fák alatt, és az valószínűleg túlzás, hogy otthon érzik magukat, de talán nem annyira idegenben. Az operabarátok egy kicsit jobban megértik a Pillangókisasszonyból a Cseresznyevirág-kettőst, meg a folytatást, hogy ja, ezeket a virágokat szakajtották le, mert jön Pinkerton. Aki aztán nem is jön, vagy csak másnap reggel.
Azt olvastam, hogy a globális fölmelegedés jól mérhető a cseresznyevirágzással, azelőtt április közepére esett, mostanában meg a legkorábbi virágzás március 31-én volt. Mi persze későn kapcsolódtunk be, de ezt a képet március 31-én készítettem, szóval legalábbis utolértük a fejlett Japánt, ha meg nem előztük. Még egy kicsit melegedünk, és talán egybe lehet majd kapcsolni a szakurát és a karácsonyt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tyranno61 2025.04.03. 14:18:31
stolzingimalter 2025.04.03. 14:50:58
polyvitaplex 2025.04.04. 10:34:06
Ez a cseresznye meg csak van.
Tyranno61 2025.04.04. 16:41:46
polyvitaplex 2025.04.04. 19:48:28
jajnemár 2025.04.04. 20:35:52
Tyranno61 2025.04.05. 14:35:59
"Orgona ága, barackfa virága,
Öltözzetek új ruhába,
Anyák napja hajnalára.
Illatosan."
Kárpátalján, Erdélyben, de még a Mátrában is, a magasabb helyeken, jó két-három héttel később virágzik minden (a gyöngyvirág is), mint itt, az Alföldön.
A barackfától meg már csak egy ugrás a cseresznyefa.