Tegnap a Bartókon adták a délutáni műsorban a Macskaduettet. Nem azt, amit nálunk annak mondanak, a Koós-Hofi változatot, bár az is úgy kezdődik, mint ez a klasszikus felvétel, a hatvanas évekből. Koncerten vették föl, a zongorakísérőt, Gerald Moore-t ünnepelték vele, és a két kedvence énekelte, Victoria de Los Angeles és Elisabeth Schwarzkopf. 

Mindig meglep, hogy mennyire utálom ezt a darabot, mert ezekről a zenei kényszerhumorokról szól, nyávog az énekes, és amikor a sor végére ér, udvariasan nevet a közönség, megint nyávog, megint nevet, mintha valami humorszertartáson vennénk részt. Aztán persze nem hagyják magukat, mégiscsak edzett színpadi nyanyákról van szó, egy idő után mintha szívből nevetnének a hallgatók, de min is? Hogy Rossini ekkora ász, szöveg nélkül is elmond valami történetszerűt? Mindig meg tudja tenni, az ember azt sem érti, hogy Bartolo mit énekel A sevillai borbélyban, a hadaróáriában, mégis siker. Nézőpont kérdése, lehet ez az egész az énekelt zene meggyalázása, ennek (mármint Rossininak) mindegy, mi a szöveg, ha motoszkál egy jó kis dallama fejében, ő leírja. Van, amikor zavarba hozza vele az embert, leginkább a Stabat materban, amikor délceg tenoráriát kerít arra, hogy Cuius animam. Sík Sándor fordításában: "Gyász a lelkét meggyötörte/ Kín és bánat összetörte/ Tőrnek éle járta át". Mintha csak annyit értene meg az egészből a zeneszerző, hogy tőr, akkor egy klassz induló, és egy magas desz a végén.   

Persze, meg is fordíthatjuk az egészet, és akkor Rossini a zeneszerzők gyöngye, akit nem billent ki néhány szép szó vagy könnyes mondat, vannak zenei szempontok, közönségbarát megfontolások, a lassú kórustétel után rendes tenoráriának kell következni, különben kidöglik a közönség. De ha Rossini a zeneszerzők gyöngye, ez a Macskaduett akkor is elég gázos valami. 

Csakhogy nem is Rossini írta. Én akkor jöttem rá, amikor az Otellót néztem, és a második felvonásban, Rodrigo áriájában elkezdik énekelni a duett gyors részét. Hogy minden újrafelhasználási és takarékossági és öniróniai hajlamát figyelembe véve sem létezik, hogy a saját művét úgy alakítsa át, hogy arra macskák nyervákoljanak. Még kisebb kaliberű komponisták, mint Elton John is idegesek lettek, ha a szép kis dallamaikat elbarmolják egy magasabb cél érdekében, és a Can You Feel The Love Tonight című dalt Timon és Pumba ordítja Az oroszlánkirályban. Egy varacskos disznó és egy szurikáta a szavannán. 

És tényleg: Rossini tisztázva van. Hiába megy az ő neve alatt a Macskaduett, ez csak egy poén, fölhasználták a zenéjét, és nem is csak az övét, hogy összehozzák ezt a duetto buffót. Mondjuk pech, hogy ez lett az egyik leghíresebb műve. De azért ott van, hogy Figaro itt, Figaro ott. Az tényleg Rossini.