Merengeni az idő múlásán. Ez is lehet egy koncert témája, és attól még nagyon jó is lehet az a koncert. Körülbelül erre is számítottam, nem sorolnám magam a stewartista fenevadak közé, leginkább angol nyelvleckének használtam a dalait, Pedagogical Pop volt a sorozat címe. The morning sun in your face really shows your age. (Hogyan is folytatódik? "But that don't worry me none." Életemben nem használtam még ezt a fordulatot.) És ekkor jön az önmeggyőzés, hogy többé aligha találkozunk, nem mintha eddig találkoztunk volna, de legalább még lehet pótolni.
Nem előítéletek nélkül. Azt hittem, úgysem fogja bírni, rázta, rázta magát az öreg csontváz a pilinckalábain az első két szám alatt, de ezt a közönséget soha nem fogja magával ragadni, akkora csoda nincs. Aztán mégis van, a harmadik számot már táncolják, énekelik, ugrabugrálják. Nem is tudom, mit éreztek meg. Hogy ez komoly, talán azt. Nem csak annyi, hogy lenyomjuk a Sailinget, a Rhythm of My Heartot. A végén meg Do You Think I'm Sexy, és mehetünk haza, őt is láttuk.
Tényleg nem ennyi. A hang furcsa módon simább lett az évek vagy évtizedek alatt, mintha megborotválták volna a hangszálakat, ettől nem csak a jellegzetességéből veszített, de a szexiségéből is. Más kérdés, hogy lehet-e a szexiségre alapozni, ha az ember elmúlt hetven. Mindenesetre maradt valami öreg szivar, nem vén szivar üzenet, de poénnak álcázva, volt vagy öt ruha, és egy levetett zakó, egy túlkigombolt ing még lelkesedést váltott ki a nézőkből, Rod Stewart pedig viccesen játszott rá ezekre. Közben viszont énekelt is. Jól felépített, becsületes koncerten, ahol bepörgette a közönséget, majd leültette, leültetve egyébként önmagát is, aztán a végén újra csak pörgetve, mint valami háromtételes klasszikus concerto esetében. Jól összerakott zenekarral, tropára fújt szaxofonnal, olyan vokállal, hogy a három énekesnőből kettő sétálva nyerne minden tehetségkutatót, nem hogy nálunk, de méretesebb országokban is. Skót szoknyák, Celtic-címerek a dobokon, közönség közé rugdalt labdák, megszereti közben a közönyös is Rod Stewartot. Kicsit későn, belátom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Elemér Erdélyi 2018.01.30. 23:01:59
mbond 2018.01.31. 15:02:14