Neil Simon és a többiek

Egy ismerősöm időről időre megnézte, hogy vajon él-e még Neil Simon. Mert hát élt, csak ezt itt elég kevesen tudták róla. Nemrég veseátültetésen esett át, meg rozzant volt, hát milyen legyen kilencven fölött. De élt, egészen a legutóbbi időkig. 

Ilyenkor irigyli az ember azokat, akiknek sejtelme sem volt arról, hogy Simon életben lehet, mert hát olyan régi figura, a hatvanas években aratta a legnagyobb sikereit, a két filmmé is változott színdarabbal. Mezítláb a parkban és Furcsa pár. Walter Matthau is milyen régen... Bár az is igaz, hogy Robert Redford és Jane Fonda tavaly álltak össze egy fényképezésre, hogy ötven éve mutatták be a Mezítlábat. És Redfordot még föl is lehet ismerni. Fonda sajnos a szépítő műtétek miatt tetszőlegesen behelyettesíthető idős, bár jó alakú amerikai hölggyé változott.

De hát már elkeseredni sincs idő. Már alapvetően befolyásolva van a világképem általuk és Neil Simon által, és tényleg, tényleg azt hiszem, hogy a Föld egy csodálatos bolygó, ahol szép emberek élnek és szeretik egymást, vicceseket mondanak, és hogy történjen valami, néha összevesznek olyasmin, hogy miért esik be a hó a mennyezeti lyukon át, meg miért nincs lift amikor a hatodikon laknak. Mindez csak azért van, hogy kibékülhessenek, és visszatérhessenek a kiindulási pontra, szépek legyenek és szeressék egymást. És ezen a világképen már aligha tud változtatni olyan apróság, mint a kor vagy a halál. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok nekik.