Firenzében, a Santa Maria Novellában van a híres Masaccio-freskó, a Szentháromság a két donátorral. A kép alján egy csontváz fekszik a márvány szarkofágon, és fölötte felirat: olyan voltam, mint ti, olyanok lesztek, mint én. Nagy karriert futott be a mondás, nem is tudom, honnét származik, talán Masacciónál is régebbi, a Széchenyi-mauzóleumban is van egy változata, voltunk, mint ti, lesztek, mint mi, por és hamu. A nagy karrier ellenére sem számítottam erre a találkozásra.
Úgy tudom, Tominak hívják a felírat tulajdonosát, és azt is lehet tudni róla, hogy neki volt a világon a leghosszabb ideig eltörve a keze. Nem akarok viccelődni más nyomorúságán, egyszerűen volt neki egy kellék gipsze, amit föl tudott tenni, amikor leült a kőre. Évekig használta, aztán eltűnt. Nem a gipsz, az egész ember, és hát tudni szoktuk, hogy ez mit jelent. Így aztán meglehetősen örültem a nem várt vagy nem is remélt viszontlátásnak, bár Tomi némi lemondással a hangjában mondta, mi volt az eltűnés oka: májzsugor. Valamit valamiért, mondtam nem túl okosan, de hát néha tudja az ember, hogy mondania kell valamit, csak azt nem, hogy mit. Talán jobb, mint az, hogy Masaccio, meg az elmúlt hatszáz év. .
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.