Akármennyire tévéfüggetlen az ember, mégis így szoktuk kezdeni az évet, Himnusszal meg Áder Jánossal. Ez még rendben van, bár a tv2-n kifogott sipákoló gyermekkórus elég érdekes gondolat. Csakhogy előtte mégis van valami műsor, keresgélés, hogy együtt legyünk az országgal, így aztán elhűlve láttam a Duna tévén hogy idén (tavaly) Thália szilveszter van, épp egy klasszikus bohóskodással szerencsétlenkednek, de igazán szerencsétlenkednek. Nóti Károly a szerző, a cím pedig szállóige: Lepsénynél még megvolt. Ebben mondták azt is, hogy én kérem régi motoros vagyok, illetve most is mondják, de teljesen valószínűtlen a jelenet tempója, a színészek reménytelensége, ahogy mint valami nyugtatóinjekciókkal leszedált, nagyon súlyos lelkiállapotban lévő társaság, mondogatja mindenki maga elé a szöveget.
Jó, mindegy, lehet, hogy ebben van valami csavar, nem tehetségtelenség csak tiszteletadás, azt akarják megmutatni, mekkora lángelme volt az eredeti tévéváltozatban Salamon Béla meg Gózon Gyula, hiába hiszi mindenki, hogy jó a szöveg, nem ér az semmit, ha a színész nem dolgozik meg érte. Nem kellett hozzá harminc másodperc, hogy elkapcsoljak. De visszanyomtam a gombot éjfél előtt, amikor is éppen Szabó Győző énekelte a Roxanne-t. Sting-dal, nyilván egy kicsit bele akarták keverni a Moulin Rouge című filmet is, azért viselt a népszerű ember piros inget meg fekete pantallót. Ettől persze nem jön meg a hangja, erre a rettenetes, torokól előtörő ordibálásra megint csak elkapcsolással szeretnék reagálni, de nem tudok. Egyszerűen ott tart a képernyő előtt egy létra. Ott van a háttérben, egy oszlopnak támasztva. Nincs semmi funkciója, a háttért egyébként oszlopok és egy hosszú lépcső alkotja. Meg ez a létra, amit feltehetően az operatőr segédje felejtett ott, amikor a piros lámpát igazgatta az oszlop mögött. És a létra nem szúrt szemet sem neki, sem a rendező Schell Juditnak, sem senkinek, aki átvette az adást, ezt kapja a sok hülye, ha nem tetszik, menjen ki az utcára petárdázni.
Vagy lehet egyéb magyarázat? Örüljünk a múló időnek, erre a műsorra senki nem fogja azt mondani, hogy a tavalyi jobb volt?
(Ahogy mondani szokás: képünk csak illusztráció, a létra sajnos nem látható rajta.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csodabogár 2019.01.01. 11:55:39
Boldog Újévet Neked!
stolzingimalter 2019.01.01. 12:22:07