Sorban állnak a Szépművészeti előtt, és negyven perccel hitegetik az embert a mínuszban, és nem is zúgolódnak a várakozók. Mert odabent Leonardo van, a lovas, meg a lovak, azok biztosan Leonardótól vannak.
Ez is a baj, mondom amatőr szemmel, hogy ha a rajzok eredetiek, akkor a szobor nem az, úgy értem nem Leonardo, mert ilyen kis nyuszilábú lovat ő akkor sem, ha ez voltaképp csak vázlat, kísérlet, egyensúly-tanulmány, hogy megáll-e a két hátsó lábán.
Nekem ez kamaszkori kétségbeesés, az a kérdőjel a keresztnév után, miért nem lehet egy kicsit csalni, és azt mondani, hogy ez eredeti, minden kétséget kizáróan, úgy tessék nézni. Akkoriban nem volt sorban állás, annyiszor jött az ember, pláne diákként, ahányszor csak akart, mintha a szobor is kisebb üveg alatt lett volna, csak egy kocka volt az állványra helyezve, és lehetett nézegetni, amennyit csak akarta az ember. Vagy Leo vagy nem, de ha nem, akkor tessék megmondani, kicsoda, mert én nem ismerek senkit, aki így tudna lovacskázni.
Most ez a Rustici-javaslat, már hogy az alkotó Giovanni Francesco Rustici volna, tetszik. Majdnem jobban tetszik, mint a Leonardo, mert Rustici kis hal, soha nem kapna önerőből ekkora figyelmet, most viszont mindenki nagy tisztelettel járja körül a plexit, és egyszeri életéből értékes perceket szán erre a jó családból való, mégis szegénységben elhalálozott művészre, akit olyan szédítő erővel vonzott az anyag, az anyagba rejtett szépség, de a múzsa vagy kicsoda azt mondta neki, nem te választasz engem, hanem én, és nem téged, hanem azt a másik gyereket. A Leonardót.
Rusticit tehát nem hívjuk a keresztnevén, mint régi, jó szobrászhavert, de most nézzük ezt a hengertestű, nyuszilábú lovacskáját, bólogatunk okosnak képzelt fejjel. A nagyoké a tisztelet. De most a kicsié a szeretet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.