Nincs szerzője a Stúdió K-ban játszott Sacra Hungaria című darabnak, azaz nyilván van szerzője, de a szerzők játsszák, vagy rendezték, egybefolyik alkotás és előadás. A színész ír, a színész játszik, a rendező rendez... Rendez? Na, hát ezt nem volt nehéz megrendezni, hét széket kell egymás mellé tenni, aztán jönnek, és mondják. 

Persze, hogy rendez Urbán András, rendezi, hogy hogyan mondják, mikor mondják, nagyon szadisztikus előadás, rengeteg a szöveg, és amikor kifogynak a szóból, énekelnek, közben borral (vérrel) kevert földet meg sertéspörkölt-konzervet kennek magukra. Meg kellene mindenkinek néznie, aki azzal rémisztgeti a szüleit, hogy színész szeretne lenni. Biztos vagy benne? 

Le vagyok nyűgözve, és közben  rettentően unom az egészet. Nem végig, és néha látom a próbálkozást, hogy mindenkihez szóljanak, vedd már észre magad, te hazafi, hogy az idegeneknél csak a magyarokat utálod jobban, már ha külföldön találkozol velük. Alapvetően mégis a szörnyülködés megy, innét indulunk, hogy egy független társulat nem akar már független lenni, hanem rájön, hogy be akar hódolni. Nevetünk, nevetgélünk, néha van min, néha csak jelzi a nevető, hogy érti ám, és megveti a megvetendőket. Oda érkezünk, hogy ádázul operettet énekelnek (már aki, mert Nyakó Juli lóg), honszerető szövegekre írott dallamokat. Azt érzem, mint amikor a különböző irányban elkötelezett sajtótermékeket olvasom: nincs itt már lehetőség vitatkozni sem. Aki balos balról jobbra olvas, aki jobbos, jobbról balra. Ennyi a lapolvasás öröme: ugyanazt gondoljuk.