Mondd, miért van Brünnhilde otthonkában? - kérdezte tőlem valaki Az istenek alkonya második szünetében, és előbb levegőt vettem, hogy válaszoljak, de már közben rájöttem, hogy ez költői kérdés, kicsit felhívás a pesszimisták összekacsintására: ezt is elrontották. Kicsit tényleg elrontották, a rendezés alapvetően gyengébb lett, nem feltétlenül csúnyább, de erőtlenebb, és ha nekiállunk,hosszan lehetne sorolni, hogy itt és ott miért rosszabb. Hogy Alberichnek mennyit kell téblábolnia, míg a téblábolásba belefáradva megátkozza a szerelmet, hogy Erdát eldugják a Siegfried alatt, illetve egyszerre rejtik és mutatják, óriásiba kivetítik, de közben a díszletfal mögé kerül, és aránytalanul halkan válaszolgat a nagyhangú Wotannak. Hogy a tánc megerősödésével az egész gyengül, Loge rögtönzésnek ható riszája inkább zavar. Ha próbálok tiszta fejű maradni, akkor persze azt is mondhatom, hogy régebben sem volt olyan bitang erős minden, azt a Guntheréknél zajló irodai jelenetet például soha nem értettem, de most a zenekar is gyengült, sokat és feltűnően hibáznak, és mintha az elsöprő hangorkán sem volna elsöprő már.
De ez még csak a félidő, az első kör, az első négy előadás, bármi lehet még. Meg nem is ez a lényeg, hanem a közönség akarása, hogy elszántan jónak akarjuk hallani azt, ami szól, mert ragaszkodunk a hőseinkhez, ragaszkodunk Fischer Ádámhoz, Wagnerhoz meg a Duna-parti Bayreuth eszméjéhez. Azért ez elég nagy erő. Van még egy jó hetünk. Vagy egy rossz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csodabogár 2019.06.17. 08:42:17
stolzingimalter 2019.06.17. 09:30:16