A Figaro házasságát adta a Metropolitan, egy klasszikus felvételt (ha 1998 már a klasszikus kornak számít), Fleming, Bartoli, Terfel, Croft. Jonathan Miller volt a rendező, ma már nem létezik az előadás. Már a képi gondolkodás olyan volt, mint a mai (mai?) HD-felvételeknél, sok közeli, bent vagyunk az árokban, fent állunk a színpadon, de még az eszközök nem voltak meg hozzá, a kamerák nem bírták a normális világítást, kicsit szemcsés és sötét a kép – érdekes élmény.
De ez csak a közvetítés, a zenei élmény az több, mint érdekes, láthatóan arra törekedtek, hogy a létező legjobb szereposztást állítsák ki, és a Met már csak ilyen: sikerült nekik. Bartoli és Terfel, helyesek és egy kicsit bumfordiak, bennük van a menyegző előtti felajzottság, állandóan egymáshoz érnek, igaziak. Bryn Terfel erőteljes, magas és erős, nem szívesen húznék ujjat vele, lehetne akármilyen grófi selyem köntösöm, Bartoli pedig egyszerűen rábízza magát Mozartra, azt játssza, amit a zene mond. Nyilván mindenki erre törekszik, de ő meg is tudja csinálni.
Don Basilio, a zenemester szerepében pedig, nézz oda, Heinz Zednik. Karaktertenor Bécsben, a közönség kedvence, ezt szinte mindig elmondják róla, de az osztrák közönség kedvence. Basilio nem olyan méretű és súlyú szerep, hogy feltétlenül vendéget kellene hívni rá, főleg, hogy erre a szerepkörre mindig is megvoltak a Met saját, kisbetűs sztárjai, de itt most nem kicsinyeskedtek, jöjjön, aki jönni tud.
Bejön Zednik, és eszembe jut egy rejtélyes papír, amit bécsi nagybátyám hagyatékában találtam. (Verusnak szoktam őt itt hívni, de nem mint becézett Verát, hanem mint „vérusz”-t, Marcus Aurelius nagyatyját. Rosszul emlékeztem, sajnos, amikor először így hívtam, de hát én sem vagyok egy bronzfejű cézár.)
Nem tudom, hogy került hozzá, bár elég egyértelmű, hogy ez egy gratulációt megköszönő levél, de fogalmam sem volt, hogy nagybátyám ott volt Heinz Zednik esküvőjén, vagy hogy egyáltalán ismerte őt. Az aláírók közül már csak Heinz Zednik él, a felesége, Christl néhány évvel ezelőtt meghalt. Zednik újranősült, egy plasztikai sebésznőt vett feleségül, aki láthatóan önmagán is gyakorolta mesterséget. Zedniken talán nem. A tenor egyébként februárban múlt nyolcvanéves.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
karnagyúr 2020.05.06. 08:10:46
stolzingimalter 2020.05.06. 11:54:28
karnagyúr 2020.05.06. 23:14:27
stolzingimalter 2020.05.07. 07:36:21
karnagyúr 2020.05.07. 08:16:21