Olyan szép és bonyodalmas könyvet olvastam, hogy muszáj beszélni róla, bár az emberben benne van a félsz, hogy azt mondja: olyan szép és érdekes könyvet olvastam, hogy őrület, már a címe is, A Karamazov testvérek. De nem, nem, ez nem a Karamazov, és az ismerőseim sem hallottak róla (leszámítva, természetesen azt az ismerősömet, aki ajánlotta). A fátyol lebben, Jan Potocki: Kaland a Sierra Morenában. A cím megtévesztő, a borító még inkább, mert valahogy a cifra betűtípussal egy jó, izgalmas ifjúsági regényt sejtet, Adam Bahdaj stílusában. De Potocki egy kicsit régebbi, 1815-ben lőtt ezüst golyóbist saját koponyájába. Előtte megáldatta a golyót a pappal, mert úgy érezte, helyesen cselekszik, észrevette magán a vérfarkassá válás tüneteit, és nem akarta megvárni, amíg már nem lesz szíve végezni magával.
Nem, igazán nem egy őrült, inkább egy őrületes ember, akinek a munkásságát felsorolni sem könnyű. utazó, földesúr, nyelvész, néprajzkutató, egyiptológus (a képen is a piramisok szolgáltatják a hátteret), mérnök, katona, és író. A Kaland a Sierra Morenában (rendes címén A zaragozai kézirat) a főműve, ehhez képest persze elég bizonytalan, hogy mi benne az eredeti és mi a hamisítás. Teljes kézirat ugyanis nincs. A történet hatvanhat napot mesél el, amelyben az utasok megpróbálnak átkelni a sivatagon, és közben mesélnek egymásnak. Potocki franciául írta a könyvet, és még életében megjelent az első tíz napra való anyag Szentpéterváron. Aztán megjelent egy újabb adag, még mindig Potocki életében, de már nem biztos, hogy a jóváhagyásával, Párizsban. A többi talán elégett, mindenesetre elveszett, de megmaradtak lengyel nyelvű mesék, amelyeket visszafordítottak franciára, aztán vitatkoztak rajta, hogy vajon mennyire eredetiek. A magyar nyelvű változaton nem érezhető, hogy több szerző munkája volna, de ez talán a fordítót dicséri. Mindenesetre fejest ugrik a kötetbe az ember, aztán úszik, úszik, időnként nem tudja, hová, mert az egész olyan, mint a Karinthy-féle Ezeregyéjszaka-paródia, találkoztunk egy szörnnyel, aki elmondott egy mesét, a mesében a szörny találkozik egy kétfejű szörnnyel, amelynek mindkét feje belekezd egy mesébe, és így tovább. Potocki (ha ő) néha maga is hivatkozik arra, hogy el lehet veszíteni a fonalat, most a bolygó zsidó mesél valamit, most meg a cigányvajda, de talán épp ez a regény lényege, csak azt ne hidd, te kedves olvasó, hogy valahová eljutsz, ha átkelsz a Sierra Morenán.
Na és? Talán nem elég jó a fotelben?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.