Már majdnem vége a könyvnek, Maros András regényének, Két-három dán a címe. Most épp ott tartok, hogy a három dánból az egyik, Magnus egy negyedikkel beszélget, Dideriksennel, aki, ha jól sejtem, az írói képzelet szülte író. Elég ostoba a beszélgetés a happy endről, hogy ott van az Álom luxuskivitelben, a filmváltozatban bezzeg vidám a befejezése, hosszan el is mesélik, hogy miért. Ez egy visszatérő idegesítés a könyvben, hogy filmekre hivatkozik a szerző, de nem bízik az olvasó műveltségében, tehát hosszan el is meséli, mi történik a filmben. Ennek vajon mi lehet az értelme?
Mindegy, elmesélik a film végét, macska, gyűrű, taxi, leteszem a könyvet, mi hír a világban. Meghalt Marguerite Littman. Számítottak rá az újságok, hogy nem mindenki tudja, ki Marguerite Littman, odaírták hát, hogy ő ihlette az Álom luxuskivitelben-ben-ben-ben Holly Golightly alakját. Hogy ezen kívül még mit csinál, azt elég nehéz összeszedni. Déli akcentusra tanította Paul Newmant a Macska a forró bádogtetőn miatt, ismert és inspirált írókat, Capote mellett egy másikat, akit a film tett közismertté, Christopher Isherwoodot, dolgozott a fotós Richard Avedon mellett. Férjhez ment néhányszor, és az utolsó férjével Angliába költözött, ahol AIDS aktivistaként kezdett dolgozni. Az alapítvány azóta beolvadt az Elton John alapítványba, de ebben a formában még létezik.
Van egy anekdota, amit most Marguerite Littman halála alkalmából újra elmesélnek, de jó is. Littman és Truman Capote együtt üldögélnek Velencében a Cipriani teraszán. Arra megy egy rettenetesen sovány lány. Anorexia nervosa, mormolja Littman az orra alatt, mire Capote: jaj, Marguerite, te tényleg mindenkit ismersz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.