Kilencedik

Még gimnazisták voltunk, kóvályogtunk becsengetés után, és az ének teremből kiharsogott az Újvilág szimfónia (Strausz tanár úr szerette hangosan hallgatni a zenét). Azt mondta akkor művelt osztálytársam, hogy nahát, milyen szép zene ez a Kilencedik szimfónia. Nyitottam a számat, hogy hiszen ez a… amikor rájöttem, hogy be akar ugratni. Ez is kilencedik szimfónia, csak nem Beethoven, hanem Dvořák.

Jó, tudom, ez nem nagy fölfedezés, hogy Beethoven egytől kilencig lefoglalta a sorszámokat, ha azt mondják, Ötödik, akkor az ő és még véletlenül se, Csajkovszkij, Bruckner vagy Haydn. Lehet, hogy egy nap majd Mahler átveszi ezt a szimfóniatulajdonosi szerepet, de inkább nem.

Nem is ez az érdekes, hanem maga a Kilencedik. Most, karácsony körül, anélkül, hogy kerestem volna a lehetőséget, háromszor is meghallgattam a Bernstein vezényelte berlini előadást, részletkérdés talán, de egyre kevésbé tetszett.

Vagy talán nem részletkérdés, mert ez is a közönség műhöz való viszonyáról szól. Normális esetben talán nem is kérdés, hogy tetszik-e a Kilencedik. Persze, hogy tetszik, mert a Kilencedik. Mert ez más, mint a többi, nemcsak a megmozgatott erőket illetően, de a tételek hossza miatt is. Mintha nem mindennapi kenyérnek készült volna a darab, hanem ünnepi kalácsnak. Mintha ez is lett volna azelőtt a normális zenetévéi ügymenet, amit egy ideig nálunk is követtek: évente egyszer, karácsony körül testvér lészen minden ember.  Még a zalaegerszegi laktanya második emeletén is sikerült rávenni a legénységet, hogy karácsonykor ezt nézzük. Egyszer ki lehet bírni.

Nyilván többször is ki lehet bírni, ahhoz elég jól van megírva, de nem kopik el mégis valahogy? Nem az összeurópai himnusz volta miatt, mert az csak a dallam, de vajon át lehet-e élni a világ helyrezökkenését a negyedik tételben, amikor a csellók megtalálják végre a dallamot. Vagy a másik dallam végtelenségét a harmadikban? Tudom, a kérdés voltaképpen minden szimfóniára érvényes, az alkotók arra számítottak, hogy egyszeri-kétszeri élménye lesz a mű a közönségnek, de a Kilencedik esetében mintha ez fokozottabban igaz volna. Ámbár az is igaz: nincsenek régi szimfóniák, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden szimfónia új.