Marcello d’Orta könyvében, amelyben változtatás nélkül közli a nápolyi diákok dolgozatait, az egyik gyerek elmondja, hogy neki a kedvenc történelmi figurája Caligula. El is mondja, hogy miért: mert felvonultatta a hadsereget, mindenki kivonult teljes fegyverzetben, és akkor a császár azt mondta, á, csak hülyültem, mindenki menjen haza.
Ezért is szereti az ember ezt a könyvet. Mert a gyerekeknek több eszük van, mint a felnőtteknek. Vagy mint Caligulának, bár az nem nagy szó.
Az egész Pákozdról jutott eszembe, a pákozdi csatáról, amelyről megtanultuk, hogy mekkora nagy hadi esemény volt, aztán megtanultuk, hogy nem is volt olyan nagy hadi esemény, legalábbis ami az áldozatok számát illeti. Nem mondom, hogy kutatásokat végeztem a témában, de a Kossuth Hírlapja egy időben szabadpolcon volt a könyvtárban, és megnéztem, mit is írnak benne a pákozdi csatáról.
Semmit. Nem tudták, hogy az a pákozdi csata. Október elején van csak egy rövid tudósítás némi tüzérségi ágyúgolyóváltásról, és hogy ez nyilván a másnapi ütközet előjátéka volna. Aztán a másnapi ütközet elmaradt, futott Bécs felé Jellasics, a gyáva. Szeptember 29 pedig a néphadsereg meg a honvédség napja lett.
Most arra gondolok, mennyire korszakos gondolat volt ez. Csata helyett felvonulni, aztán valaki elfut, a másik meg győz, és igyekeznek az áldozatok számát a minimumra csökkenteni. Tudom, ezt ma futballmeccsnek hívják, erre használják a katonai szótárt is, taktika, stratégia, támad, védekezik, lő. Pont a gól szó nem illik ide. Meg hát ebben sem vagyunk épp a leghuszárabb huszárok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.