Oltai Kata és Nagy Zsolt volt Friderikusz vendége az Életünk történetében, meg is öregítették őket, ahogy kell. Vagyis mindig az az érzésem, hogy nem úgy öregítik meg őket, ahogy kell, mert lehet ugyan Nagy Zsolt nyolcvanéves, de azért azt nehéz róla elképzelni, hogy tweed zakóban és selyemsálban fog járni. Oltai Kata sem az a kifejezett rondablúzos mamóka, de nyilván nem ez a lényeg, mai nézők vagyunk, nem tudnak nekünk holnaputáni öregeket mutatni. Nem is ez volt számomra az érdekes a műsorban, hanem a nyolcvanéves Nagy Zsolt, ahogy tényleg elkezdett a korának megfelelően viselkedni, mereven tartotta a nyakát, egész testből fordult a másik ember felé, amikor keresztbe tette a lábát, akkor rásegített a kezével, mint akinek gondot okoz a mozdulat. Friderikusz vagy nem vette észre, vagy szándékosan nem reagált rá, lehet, hogy előre megbeszélték, ha már színész a vendég, használják ki a lehetőséget, legyen olyan, mint az igazi öregek. Vagy lehet, hogy a színészösztön kapcsolt be, ha maszkírozva vagy, jelmezt adnak rád, akkor szerepben vagy. Ez, persze, fölveti a hitelesség kérdését, vajon tényleg azokat látjuk-e, akiket látunk, vagy a szerep már az adás első percétől szerep, Nagy Zsolt most épp Nagy Zsoltot játssza, nem is tehetségtelenül.
Akkor mi is a tanulság? Hogy Nagy Zsolt negyven év múlva is színész lesz. Remélem, látjuk majd egymást.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.