Network bemutatóra készül a Centrál Színház, a filmből készült színdarab, meglátjuk, mit tudnak. Nem lesz könnyű dolguk, ámbár… lehet, hogy a filmet elfelejtettük az idők során. Én biztosan elfelejtettem, bár még emlékszem arra, hogy amikor gimnazistaként megnéztem, még hüledeztem azon egy kicsit, hogy Amerikában azt is figyelik, hányan néznek meg egy-egy tévéadást, és ha nincsenek elegen, akkor a műsor leállítják. Nahát, ilyen van? És vajon ez jó?
Az akkor A hálózat címet viselő filmért kapta William Holden a harmadik Oscar-jelölését, a díjat nem ő kapta, hanem Peter Finch, de ugyanezért a filmért, és a vert mezőnyben volt Robert De Niro is a Taxisofőrrel. Azt hiszem William Holdent tényleg elfelejtettük, én legalábbis soha nem hallom emlegetni, pedig már csak az irigység miatt is megérdemelné, elég menő csajokból áll a viszonzott szerelmeinek listája: Audrey Hepburn, Grace Kelly és Capucine. Na meg sokan mások. Holden maga igazi főnix volt, folyton újra tudta kezdeni a karrierjét, A hálózat már a második feltámadása volt, ami azért is figyelemre méltó dolog, mert közben folyamatosan küzdött az alkoholizmussal. Folyamatosan veszített is, végül végleg, mert az alkohol okozta a halálát, elesett otthon, beverte a fejét, és nem mérte föl, mennyire súlyos az állapota, lassan elvérzett a lakásban, napokkal később találták meg. Mindez 1981-ben történt, amikor a fiatal Suzanne Vega a Tom’s Diner című dalát írta. A dalban meg is említi, hogy az újságban egy színészről írnak, aki meghalt, amikor ivott. Soha nem hallottam róla, mondja a dal, vagyis ha mi esetleg nem felejtettük volna el William Holdent, Suzanne Vega biztosan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2022.01.11. 07:54:55
Sose tudtam miről szól.
Köszönöm!
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.01.11. 21:56:59
Kaján Halász 2022.01.12. 13:34:03
William Holden pedig topszínész volt az '50-es években (Sunset Boulevard, Híd a Kwai folyón), és tényleg nagyon el lett felejtve. Jó, hogy most előkerült a neve (és talán egy hosszabb írást is megérdemelt volna, persze aki akarja, a wikin utánaolvas)
gigabursch 2022.01.12. 15:46:35
No, megkerestem a TeCsőn a DNA feldolgozást.
Itt kiírják a szöveget is.
www.youtube.com/watch?v=j4jtIDaeaWI
Ha csak a szöveget néztem volna, még akkor sem asszociáltam volna a filmre.
Következtetés:
Ez egy jó blogbejezés volt - mert tanultam belple.